„Kelet Párizsától” a „bűnös városig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 1. 1870-1930 (Budapest, 1999)

2. fejezet METSZETEK A VÁROS ÉLETÉBŐL A „BÉKEKORSZAKBAN" - Pásztor Mihály: Az eladósodott Budapest (1907)

A borravaló félig alamizsna, félig ajándék volt eredetileg. Ma adó, amelyet szinte kötelezővé tett a szokás és a megszokás. Semmi kétség, a borravaló sohasem vált volna járvánnyá nálunk, a budapesti ember urizáló hajlandósága nélkül. És ez az úrhatnámság, a fiktív jólét fitogtatása pénzbe kerül, mert meg kell fizetnünk, meg kell vásárolnunk azt az embert, aki koldus létünkre is úrnak tekint, és aki elhiszi rólunk, hogy jómódúak vagyunk. Az igazi gazdag rendesen fukar, vagy hogy pesti szóval éljünk: smucig. Budapesten csak az tud igazán „gavallér" lenni, akinek sem jussa, sem anyagi tehetsége nincs hozzá. Pedig édes Istenem a végrehajtók és a koronabankok információs irodái jól tudják, hogy szegények vagyunk, de mert szégyelljük a szegénységünket, jól esik, ha vad idegen emberek azt hiszik rólunk, hogy jómódúak vagyunk. Jól esik, ha a pincér megnagyságol, a villamos kalauz megszalutál. Címet és tekintélyt adományoz nekünk a borbély, a cigány és a pincér potom két-három krajcárért. Az úrhatnámság, a rangkór az oka, hogy annyian élnek Budapesten borravalóból. És hogy élelmes emberek mind szélesebb alapon igyekeznek kihasználni Budapest publikumának borravaló adási hajlandóságát: ez tisztára a fővárosi ember szegénységére vezethető vissza. A borravalóra leső emberhadban úgy élünk a mi nyomorúság-takaró és fiktív értékű nagyságos címünkkel, mint a tolvaj, aki lopott kalapban jár. Minden pillanatban attól kell félnünk, hogy fölfedezik a tolvajlást, ha nem élünk nagyságos címünkhöz méltóan. Rettegnünk kell, hogy épp a borravalóból élő cseléd vagy a pincér találja megtudni rólunk, hogy csaljuk a világot s csak afféle talmi „nagyságos urak" vagyunk. Pedig ha tudnók, hogy a pincér milyen nagy pszichológ s a cigány milyen nagy emberismerő. Ezek előtt hiába titkolódzunk, ezek gyakran többet tudnak, mint egy információs iroda. Ha tudnók, hogy hány pincér van, akinek több a jövedelme, mint egy törvényszéki jegyzőnek; hány borbélylegény van, aki többet keres mint egy középiskolai tanár, hogy a fiakker kocsisokról ne is beszéljünk. Egy-egy pincér, ha nagyon rosszul nem megy a dolga, megkeres havi százhúsz forintot. Ha pedig valami jó forgalmú éjjeli kávéházban hordja a pikkolót, akkor fölmegy a keresménye évi 2000, sőt 2500 forintig is. A főpincérek jövedelme természetesen sokkalta nagyobb. Vannak főpincérek Budapesten, akiknek a jövedelme 10.000, meg 15.000 forintra rúg. Az igaz, hogy főpincérnek sok jövedelme van az apróbb pénzkölcsönökből és egyéb forrásokból is. A borbély legények átlagos havi jövedelme is 100-150 forint között váltakozik. Ha pedig összeszámítjuk, hogy hány ember él Budapesten borravalóból, kiderül, hogy mintegy húszezer ember a maga s családja számára borravalóból keresi meg a 119