Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)

I. Helytörténeti kutatás a fővárosi kerületekben

*

néhány szomszédos kerületet. Másodsorban nyomatékosan fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a legfontosabb forrásanyag kutatása egyrészt külön szakértelmet (oklevélolvasás, nyelvtudás), másrészt hivatásbeli elfoglaltságot igényel, és így helytörténészeink csak kis mértékben tudnak segíteni a kutatásban (pl. szájhagyomány-gyűjtés, régészeti lelőhelyek bejelentése). Kizárólag a szakirodalom alapján dolgozni veszélyes, hiszen — mint láttuk — megbízható munkákban szűkösen állunk. Itt kell megjegyeznünk, hogy az ismert helytörténeti monográfiák — középkortörténeti vonatkozásban — nem mindig megfelelő színvonalúak, és csak óvatosan használhatók.

Mindezzel egyáltalán nem azt akarjuk mondani, hogy kerülettörténészeink ne foglalkozzanak lakóhelyük középkori történetének feldolgozásával, inkább csak azt, hogy ha a kerületnek nem áll szakképzett középkortörténész rendelkezésére, akkor csak az eddigi kutatási eredményeket összefoglaló, tehát nem önálló kutatáson alapuló és így nem tudományos igényű feldolgozást készíttethet. Ez a munka egyáltalán nem haszontalan, sőt talán népművelési szempontból többet is nyújthat, mint egy,—az adatok kiértékelésével foglalkozó és szükségképpen száraz - tudományos elemzés. Egyre azonban feltétlenül törekedni kell: semmilyen munka sem állíthat szakmailag hibás dolgot, nem hiteles szájhagyományon, vagy a tudomány által már megcáfolt nézeteken alapuló megállapításokat. A hibákat úgy lehet elkerülni, hogy ha az író már a munka megkezdése előtt szakemberektől kér tanácsot. A Budapesti Történeti Múzeum középkori osztályának kutatói a szükséges segítséget szívesen megadják, az elkészült kéziratot pedig feltétlenül várostörténész szakemberrel kell lektoráltatni.

38