Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)
I. Helytörténeti kutatás a fővárosi kerületekben
17 kilométer szélességű az a körzet, amelyen belül — még idegen földesúr esetében is — a város gazdasági hatalma jogilag is érvényesült. Pl. nem lehetett idegen bort ide hozni, és bizonyos ipari és kereskedelmi tilalmak is érvényesültek a város iparosai és kereskedői érdekében. Úgy mondhatjuk tehát, hogy ez volt a város szűkebb piackörzete. (Ebben a vonatkozásban Budát és Pestet egységesnek tekintjük, Óbuda kisebb alkörzetet alkotott.) Figyelemre méltó, hogy ez a szűkebb piackörzet nagyjában és egészében a mai Budapestnek felel meg! Csak egy-két falut találunk, amelyet a piackörzetből nem csatoltak Budapesthez (pl. Budakeszi), és egyedül talán (Rákoscsaba nem tartozott ide a középkorban. A piackörzet parasztsága nemcsak munkaalkalmat találhatott és termékeit adhatta el a városban, nemcsak iparcikk szükségletét szerezhette itt be, hanem igen gyakran házasságok révén is keveredett a városi polgársággal. Ilyenformán joggal állíthatjuk, hogy a mai fővárosunk területén létezett bármely település történetének feldolgozása szükségessé teszi ezeknek az összekötő kapcsoknak egyidejű feltárását is. A város és piackörzete közötti szoros kapcsolat természetesen csak Buda alapítása után, az árutermelés erőteljesebb fejlődésének megindulásával jöhetett létre. Buda a XIII—XIV. század fordulóján már Magyarország gazdaságilag vezető városa, amely politikailag is jelentős szerepet játszik. Az Árpádház kihalása után a budaiak részt vesznek Vencel királlyá választásában, sőt 1304-ben — nyilván az egyházi testületek gazdasági kiváltságai miatt — még a pápával is szembefordulnak. (Kiátkozzák a pápát.) Buda és Pest ezt a vezetőszerepét 1541-ig lényegében megőrzi. A XIV—XV. században már kialakult Buda alaprajzi elrendeződése, amely 1686-ig, sőt nagyrészt napjainkig megmaradt. A belváros szerepét a Vár tölti be. Itt — a királyi palotától északra — laknak a leggazdagabb polgárok, elsősorban kereskedők, de itt élnek a királyi udvarban megforduló főpapok és főurak is. Sok, részleteiben ma is meglevő középkori ház mutatja az egykori háztulajdonosok ízlését, gazdagságát. A külvárosok a Várhegyet ölelték körül, ott főleg az iparosok, a szegényebb polgárok laktak. Alhévíz, Szentpéter mellett — ha jogilag nem is, de — valójában Buda külvárosa ekkor már Budafelhévíz és Logod is. A város lakosságát a XVI. század elején 12—15 000-re becsülhetjük, s bár többségében magyarok lakták, tekintélyes német kisebbség is élt itt. Eredetileg a leggazdagabb polgárok németek voltak, ők irányították a várost, a magyarok csak 1439-ben váltak velük egyenjogúvá. Ez az egyenjogúság azonban nem volt teljes értékű, a szegény polgárok számára csak azt jelentette, hogy immár magyar anyanyelvű gazdag polgárok is éltek a városban, akik szintén részt kaptak a főváros igazgatásából. Pest városának belterülete eredetileg a középkori (és újkori) ferences templomig, azaz a mostani Károlyi Mihály utcáig ért el keleti irányban, utána már a Rákosmező következett. Itt — a templom és a későbbi Hatvani-kapu közt — tartották kezdetben a pesti állatvásárokat, Magyarország legjelentősebb állatvásárait. Észak felé Ujbécs, délre Szentfalva csatlakoztak szorosan Pesthez, és váltak a középkor végén már Pest tényleges külvárosaivá. Mint említettük, Buda — alapításától kezdve — Pest testvérvárosához tartozott. Zsigmond uralkodása (1387—1437) alatt önállósult, és ezt az önállóságot a pesti polgárok a legfontosabb magyar kiviteli cikk, a szarvasmarha, valamint a szerémségi borok kereskedelmében játszott vezetőszerepüknek köszönhették. A balparti városnak kereskedelmi jelentősége is hozzájárult ahhoz, hogy a XV. század végére a város — mind népességére, mind gazdasági erejére 30
