Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)
I. Helytörténeti kutatás a fővárosi kerületekben
fejlettebb bronzkor irányába kalauzolja a látogatót (ie. II. évezred első harmada). A bronzkort a főváros területén rendkívül gazdag lelet anyag képviseli, s ennek korábbi szakaszából valók az itt bemutatott leletek. A rézkor, valamint a bronzkor is a korszak embere által felhasznált új nyersanyagról nyerte nevét. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne használták volna továbbra is a korábban már jól bevált régi anyagokat. így pl. a rézkorban, de még a bronzkor első felében is a szerszámok jelentős többsége kőből és csontból készült. A többszáz évvel később, ugyanerre a területre temetkező váli kultúra népe (ie. I—II. évezred fordulója), ha lehet még magasabb szintre emelte a nagyrévi kultúrában is számottevő termékeket létrehozó fazekasság mesterségét. A tárlókban kiállított tárgyak közül a bronzeszközök és ékszerek a bronzművesség emlékeiből adnak ízelítőt, s a már említett ún. varázsló sírok apró, furcsa formájú anyagtárgyai a bronzkori vallás igen ritka, felbecsülhetetlen értékű emlékei. A kiállítás külön érdekessége a Remete-hegyi barlang feltárását bemutató tárló. A barlang rétegsoraiból származó leletek - az őskőkor végétől egészen a középkorig bezárólag -, szinte minden jelentősebb régészeti korszakról tájékoztatást nyújtanak, s ez arról tanúskodik, hogy kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, a főváros egész múltja során lakta az ember ezt a barlangot. Sajnos e kiállításon semmi sem látható a főváros talán legfontosabb lelőhelyének, a Gellérthegy-Tabáni települési központnak régészeti anyagából. A Gellérthegy délkeleti lejtőjét, valamint a hozzá kapcsolódó egykori Tabán területét, közvetlenül a római hódítás előtti századokban a kelta eredetű eraviszkusz törzs lakta. Túlzás nélkül nevezhetjük e lelőhely-együttest — amely a dunai révhely ellenőrzésével kapcsolatban vált lakottá —, a városias fejlődés magjának. Jóval az eraviszkuszok előtt, már az újabb kőkorban is élt itt az ember, s az évezredek során újabb és újabb népcsoportok váltották egymást. A Budapesti Történeti Múzeum őskori kiállítása tehát csak igen szigorúan válogatott anyagról ad számot, s érthetően aligha nyújt elegendő adatot a helytörténettel rendszeresen foglalkozó kutató számára. Sajnos más kiállítás nem is áll rendelkezésre, mert a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti bemutatóján országos anyag kapott helyet, és ebben csak elvétve pillanthat meg az ember a főváros területéről származó leletegyüttest vagy egyedi tárgyat. Ezek közül azért megemlítünk néhányat: a szakkörökben közismert nagytétényi sír leleteit tartalmazó tárlóban a zsugorított csontváz mellé elhelyezett edények között különböző, újkőkori kultúrák típusait fedezhetjük fel. A rákospalotai raktárlelet edényében különböző rendeltetésű bronztárgyak, fegyver és ékszerek voltak, s e lelet a bronzkor fiatalabb szakaszában, a főváros területét jelentős mértékben érintő történeti események következtében került föld alá, mint több száz évvel később a pompás angyalföldi aranykincs, amelynek aranyedényei kiváló művészi ízlésről tanúskodnak. Kiegészítésként talán még megemlíthetjük, hogy bizonyos időszakonként, a főváros különböző pontjain ideiglenes jellegű, régészeti tárlatok kerültek bemutatásra, de azonnal hozzá kell tennem, hogy már régen lehetett alkalmuk a helytörténettel szorosan összefüggő kiállítások rendezésére. Ezek közül említhetjük meg a jól sikerült rákospalotai, pesterzsébeti és szigetszentmiklósi bemutatókat. Természetesen a kisebb-nagyobb területi egységek régészeti anyagát felölelő időszakos kiállítások nem pótolhatják az állandó jellegű, a főváros 13
