Ságvári Ágnes (szerk.): Budapest. Fővárosunk története (Budapest, 1973)
A középkori testvérvárosok
a várbeli Magdolna-templom. A katolikusok és a protestánsok békés egyetértésben, közösen használták. Csak a XVI. század végi ostromok után alakították át ezt a templomot is dzsámivá. A XVII. század második harmadától nem hallunk a budai magyar lakosságról. Jelentéktelen szerepük maradhatott csak, de teljesen nem tűntek el, hiszen az 1686. évi ostromot megelőzően újabb adatok maradtak róluk. A törökök nem sokat építkeztek Budán, lényegében csak a várfalakat tartották karban, dzsámikat, török templomokat építettek, valamint fürdőket emeltek. A mai Császár, Király, Rácz és Rudas fürdők törökkori eredetűek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Gellérthegy alján már korábban is ne állottak volna fürdők: a törökök csak a középkori fürdőket építették át a maguk megszokott fürdőépítészeti formája szerint. Buda élén a pasa állott, aki egyben az egész török kézen levő Magyarország területén gyakorolta a szultáni helytartó jogkörét. Nem lakott a királyi palotában, ezt a szultán feltehetően nem engedélyezte számára; talán attól félt, hogy ez önállósodásra fogja indítani. A pasa palotája eredetileg a Duna mellett állt, később azonban a pasa felköltözött a Várba, a középkori ferences templom mellé, a palota közelébe. Arra is ügyelt a szultán, hogy helytartója ne verjen erősebb gyökereket Budán, ezért gyakran váltotta le a pasákat, sőt nem egyet ki is végeztetett. 145 év alatt 99 pasa követte egymást a budai helytartói székben. A városokban természetesen jelentős török helyőrség állomásozott, de ennek igen nagy része nem valódi török, hanem mohamedán bosnyák vagy albán volt. Pesten is állomásozott török katonaság. A város kereskedelmi kapcsolatai is másként alakultak a török korban, mint korábban. Jóval erősebb lett a keleti, a balkáni áruforgalom, és természetesen csökkent a nyugati. Mindenesetre — annak ellenére, hogy Buda a török hódoltsági terület fővárosa maradt — a város elvesztette országos gazdasági központi jellegét. Kelet-Magyarország az erdélyi fejedelemséghez tartozott, Nyugat- és Észak-Magyarország gazdasági életében pedig Bécs játszott központi szerepet. Lényegében Buda török gamizon város és nagyobb méretű végvár volt. Buda eleste, török kézre kerülése természetesen megrendítette a nyugat-európai közvéleményt, és vissza akarták foglalni. 1542-ben a Német Birodalom hatalmas serege kísérelte meg a város visszafoglalását, de sikertelenül. Meghiúsultak a XVI—XVII. század fordulóján az ún. 15 éves háború visszafoglalási próbálkozásai is. Az ostromok következtében elpusztult a külvárosok nagy része, és a város körüli falvak közül is csak alig egy-kettő élte túl a török kort. Újabb ostromokra az 1680-as években került sor. 1683-ban kísérelte meg a török utoljára v Bécs elfoglalását. Kara Musztafa nagyvezír seregét azonban Bécs falai alatt Szobieszki János lengyel király serege teljesen megsemmisítette, és ez lehetőséget nyújtott arra, hogy Magyarországot felszabadítsák a török uralom alól. A török azonban csak csatát vesztett, még nem volt teljesen leverve. Hosszú harcokkal, nyílt csatákkal, költséges várostromokkal kellett ellenállását megtörni. 1684-ben sor került Buda ostromára. Az elszántan védekező törökök azonban Sejtán Ibrahim pasa vezetése alatt ekkor visszaverték az ostromot, amely a város falaiban, és épületeiben jelentős kárt okozott. Az 1686-os ostrom már eredményes volt. Európa minden részéről sereglett a katonaság a magyarokhoz, a felszabadító erők táborába. A főparancsnok Lotharingiai Károly herceg mellett a második helyet Miksa bajor választófejedelem foglalta el. A védelmet a 99. és utolsó budai pasa, az albán származású Abdurrahmán irányította. 22
