Ságvári Ágnes (szerk.): Budapest. Fővárosunk története (Budapest, 1973)
Pest-Buda (1686-1849)
Északról Károly herceg serege, délről Miksa támadott. Végül 1686. szeptember 2-án sikerült megszállni a falakat, és a Várhegy északi részén az ott védekező Abdurrahmán pasa halálával tulajdonképpen véget ért a harc, Buda felszabadult. Ez a Buda azonban már csak romhalmaz volt. Egykorú ábrázolások mutatják a királyi palota romjait, az egykorú összeírások igazolják, hogy a város is romokban hevert. A pusztulást a lakosság nem vészelte át; noha az ostromot megelőző évből még fennmaradt egy, a városi tanács által kiadott oklevél Buda régi pecsétje alatt, 1686-ban már azt sem tudták, hogy mi volt a város tanácsa, milyen volt a város pecsétje. Pest-Buda (1686-1849) A korszakra vonatkozó dokumentum-válogatás: V—Vili. Budavár visszavívása nem jelentette egyszersmind Buda egykori fővárosi rangjának, vezető, központi szerepkörének automatikus visszaállítását. A török kiűzése után a központtá, fővárossá emelkedés útját Budának és testvérvárosának, Pestnek szinte elölről és újból kellett megjárnia. Ez az újrakezdés természetesen nem merült ki abban, hogy az ostrom után a két várost szinte teljesen újjá kellett építeni, újra kellett telepíteni. A betelepülést a városok feletti végrehajtó és bírói hatalommal felruházott Budai Kamaraigazgatóság különböző kedvezményekkel ösztönözte, de egyúttal gondosan ügyelt arra is, hogy — különösen a katonai szempontból legfontosabb városrészben, a Várban — császárhű, megbízható, katolikus német lakosság telepedjék meg. A benépesülés azonban csak lassan haladt, hiszen a romos városokban a megélhetés nem volt könnyű, s az újonnan alakított városi önkormányzati szervek jogait olyan erősen korlátozták, hogy az új lakosokat nem tudták megvédeni a katonaság önkényétől. így évtizedekig tartott, míg a hosszú ostrom, a hódító csapatok fosztogatása és gyújtogatása következtében elpusztult, elnéptelenedett városokban az élet visszatért szokott medrébe. Buda és Pest a felszabadulást követő években korábbi szabadságjogait sem nyerte vissza. A testvérvárosok földesúri városokká süllyedtek, a földesúri jogokat a Budai Kamaraigazgatóság gyakorolta felettük. Közel két évtizedes szívós harc és nagy anyagi áldozatok árán sikerült 1705-ben a szabad királyi városi rangot újra biztosító, már 1703-ban kiállított kiváltságlevelet megszerezniük. S újabb hat évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a városok maradéktalanul érvényesíteni tudják írásba foglalt jogaikat. Az 1703. évi kiváltságlevél ugyan Budát már fővárosnak titulálta, a megjelölés mégis hosszú ideig üres cím maradt. A másfél százados török hódoltság, az ország részekre szakadása, majd Habsburg uralom alá kerülése következtében megváltozott a magyarországi városok hierarchiája. A volt főváros elvesztette korábbi kiemelkedő szerepét az ország kormányzati és gazdasági életében. Az uralkodó rezidenciája Bécs, a fő kormányhatóságok és az országgyűlés székhelye, azaz az igazgatási és — az országgyűlések idején — a politikai központ Pozsony volt. S bár Buda és Pest már az 1690-es években visszakapta az országos vásár tartásának jogát, vásárai még néhány évtizedig, csakúgy, mint a többi 23
