Ságvári Ágnes (szerk.): Budapest. Fővárosunk története (Budapest, 1973)
A középkori testvérvárosok
A várhegyi településnek két piactere volt. Az egyik északon, itt még az 1250-es években egy Magdolnáról elnevezett templomot emeltek. Itt tartották a szombati hetivásárokat, és erről nevezték el egyrészt a települést Szombathelynek (locus fori sabbati), másrészt a tér sarkából nyíló északi városkaput Szombatkapunak (a mai Kapisztrán és Bécsikapu terek). Eredetileg — kb. a XIV. század első feléig — ez volt a város főpiaca, amelynek vámját kapuvám formájában a Szombatkapuban szedték. A másik piac a város dél felé keskenyedő központjában utcapiac formájában épült ki, déli végén állott egymással szemben a város másik két kapuja. Itt a XIV. század második feléig kedden, utána szerdán tartottak vásárokat. Az ezen a téren álló városházának — feltehetően az újkorinak (ma a Szentháromság utcai múzeumépület) — két utcára néző homlokzata volt. A XIV. században egy Szent Györgyről elnevezett templomot építettek a térre, és róla Szent György-piacnak nevezték (a mai Szentháromság utcától délre eső terület a Dísz térrel bezárólag). A középkor végére a tér északi fele kisebb házakkal — eredetileg piaci bódékkal — épült be. Ez a piac volt a város politikai és gazdasági életének a központja, itt laktak a leggazdagabb polgárok és kereskedők. A város közigazgatási és egyházi beosztása kapcsolatban állott egymással. Alhévíz, az eredeti Kisebb Pest, már 1241 előtt saját templommal rendelkező önálló plébánia volt. A Várhegy, valamint a közte és a Duna között elterülő terület a tatárjárás előtt valószínűleg — talán a Várhegy déli fele kivételével — a felhévízi Szentháromság-templom plébániakörzetéhez tartozott. Amikor innen leválasztották, a Várhegy keleti oldalán, a Szent Györgypiac északkeleti sarkától kissé kelet felé felépült Mária-templom lett az új plébánia. Plébánosát az 1244-i aranybulla értelmében a budai polgárok választották, a templom pedig később a németek plébániatemploma szerepét töltötte be. Már említettük, hogy az 1250-es években északon felépült a Magdolna-templom, és vele egyidőben a Várhegy és a Duna közti elővárosban a Szent Péter mártírról nevezett templom. Mindkettő plébániai jogokat élvezett, külvárosi magyarok alapították, és minimális bérrel tartozott az eredeti anyaegyháznak, a Mária-templomnak. A három plébánia között folytatott későbbi perekből kiderül, hogy a két utóbbi plébánia joghatósága eredetileg nem meghatározott területre, hanem személyekre, jelen esetben magyarokra (és, úgy látszik, szlávokra) terjedt ki. A XIV. század második felétől kezdve azonban már megszűnt a hívek személyi függése, és ez szükségessé tette a plébániák közti határ megvonását. A Várhegyen a magyarlakta területek kerültek a Magdolna-, a németek a Mária-egyház fennhatósága alá, azaz az északi harmad a magyaroké, a középső a németeké lett; a déli rész, a Szent György-piactól a királyi palotáig vezető két utca vitás maradt, végül is a németek plébániájához csatolták. 1441-ben újra megerősítették ezt az elhatárolást, és ekkor a külvárosokat felosztották. A jelek szerint azonban ez a területi felosztás nem felelt meg az alapítás korabeli nemzetiségi megoszlásának. A kezdeti időben ugyanis legalább annyi német, sőt a városi vezető réteghez tartozó polgár házára találunk adatokat az északi, mint a középső részen. Az azonban mindenesetre biztos, hogy magyarok a Várhegyen eredetileg csak az északi — itt németekkel vegyesen — és a déli, a királyi palota előtti részen laktak. A Szombatpiac neve és elhelyezése egyaránt korai piachelyre utal, amelynek környékén már a városalapítás előtt is élhettek magyarok. Ez a piac beolvadt az új városba, és — eredetileg a környéken lakó magyarok részére — felépült a templom. A piac körüli legjobb telkek azonban német kézre kerültek. Később, az északi harmad elmagyarosodása után, a város német vezető polgársága a Szent György-piacot fejlesztette. 14
