Gerelyes Ede (szerk.): Közlemények 1978. Budapest Főváros Tanácsa Tudományos Intézményei (Budapest, 1978)
Gyüjteményeink
kiállítási tárgynak tartja. A fénykép természetesen, bármennyire gazdag is legyen az információtartalma, nem pótolhatja és nem helyettesítheti a tárgyi anyagot, de kiegészítheti, gazdagíthatja és írásos szövegnél meggyőzőbben értelmezheti azt. Különösen fontos szerepe lehet a nagyobb korszakot felölelő történeti kiállításoknál, amelyeken helyszűke miatt általában alig van mód arra, hogy akár eseményeket, akár a gazdasági élet jelenségeit, vagy a lakosság életmódját nagyobb tárgyegyüttesekkel szemléltessük. Egy—egy szerszám vagy gép, berendezési vagy használati tárgy önmagában való kiálh'tása viszont inkább szimbolikus értékű, s legfeljebb jelezni tudja — az értő látogatónak - a bemutatni kívánt fejlődési folyamatot vagy jelenséget, és sok esetben kérdéses, hogy a látogató felfogja-e, helyesen értelmezi-e ezt a jelzést. A szakszerű tárlatvezetés ugyan kibonthatja értelmüket; a kiállításnak azonban önmagában, vizuálisan is ki kellene fejezni mondanivalóját az egyéni látogatónak is. Ha e tárgyakhoz mellékeljük a használatukat, környezetüket is bemutató fényképet, jelentőségük, mondanivalójuk szöveg nélkül is beszédessé válik. De alkalmazható a fényképanyag a fejlődés vagy ellentét bemutatására is: a kiállított kandeláber a mai közvilágítást ábrázoló képpel, a díszes bútor egy szegényes szobaberendezés ábrázolásával, a művészi kiképzésű palota homlokzati rajza egy külvárosi házsor ábrázolása mellett. Tehát a fénykép nem csak a tárgyi anyaggal bemutathatatlan vagy kifejezhetetlen ábrázolására, nem csak kiegészítő anyagként, hanem a bemutatott tárgyi anyag mélyebb értelmezésére, jelentéstartalmának gazdagítására szolgálhat. Ebből logikusan következik, hogy olyan fényképeket kell gyűjteni, amelyeken a komplex forrásérték érvényesül: nem pusztán épületek, új létesítmények, közlekedési eszközök, világítótestek, üres színháztermek, stb. dokumentációs jellegű felvételeit (annál is kevésbé, mert ezeket úgyis gyűjtik a szakmúzeumok vagy intézmények), hanem az ezeket együttesen, lehetőleg emberekkel együtt, élőén, működésükben, használatban, környezetükben ábrázoló felvételeket. Ennek megvalósításához azonban több, erre beállított fényképészre lenne szükség. (És hogy a fényképanyag a kiállításokon a tárgyi anyag információtartalmának kiegészítője, gazdagítója lehessen, a gyűjtésnél figyelembe kell venni a többi gyűjtemény anyagát és gyűjtési programját is.) Ez az egyik leglényegesebb különbség a BTM és a többi fővárosi közgyűjtemény és intézmény fényképgyűjtési profilja között). c) A fénykép komplex forrásértéke csak megfelelő feltárással, korszerű dokumentációs rendszerrel aknázható ki, amely egyúttal a gyűjtési munkának is irányt adhat, amennyiben automatikusan feltárja a kevésbé, vagy egyenetlenül dokumentált korszakokat, jelenségeket, városrészeket stb. A gyűjtemény eddigi kezelése és használata a képek egyszempontú, főtárgyra koncentráló elhelyezési illetve mutatórendszerén alapult; a képek mellékes, egyéb, sokszor rendkívül gazdag és sokrétű információtartalma így elsikkadt, vagy csak a gyűjtemény kezelőjének részben érdeklődési köre által is behatárolt egyéni memóriája alapján vált felhasználhatóvá, Ezért kezdtük meg 1977-ben a városfejlődés, az urbanizáció szempontjait középpontba állító fénylyukkártyás dokumentációnak kialakítását. A fénylyukkártya alkalmazását az alábbi meggondolások indokolták: Egy fénylyukkártya tízezer adat rögzítésére alkalmas, tehát viszonylag kevés kártyára van szükség a dokumentációhoz. Minthogy egy lyukkártya egy szempont szerint tartja nyílván az anyagot, a rendszer bár88