Gerelyes Ede (szerk.): Közlemények 1978. Budapest Főváros Tanácsa Tudományos Intézményei (Budapest, 1978)
Gyüjteményeink
Ezeknek jelentős része a monarchia más területeiről vagy külföldről számlázott, de a Magyarországonkészült röplapok tekintélyes hányada is a munkásosztály nemzetiségi összetételének megfelelően nem magyar nyelven jelent meg. A rendőrségi jelentések alapján nyomon követhetjük a röplapok elterjedésének útját, azt, hogy milyen fogadtatásra találtak a munkások körében, milyen hatást váltottak ki? Számos adatot szolgáltatnak az iratok a soknemzetiségű magyarországi munkásság egyes nemzetiségi munkásszervezeteinek megalakulására, fejlődésére vonatkozóan is. A németen kívül megtaláljuk a szlovák, cseh, román, horvát, szerb és a lengyel nemzetiségi munkásegyesületek nyomait. Ezek a munkásegyesületek is dokumentálják a munkásság szervezkedésének kiterjedését, a munkásosztály öntudatra ébredését. Nagyvonalakban ezek azok a fontosabb kérdések, amelyekre az iratokból választ kaphatunk. Kétségtelen, hogy ezeknek egy részét már más, a munkásmozgalom történetével foglalkozó kiadványok is feldolgozták. Természetszerűleg nem egyszer támaszkodtak ezek a kiadványok forrásértékénél fogva éppen erre az iratanyagra, elegendő, ha itt ezek között az egyik legjelentősebbre a Magyarországi Munkásmozgalom Történetének Válogatott Dokumentumaira utalok. Felmerülhet a kérdés, mi teszi indokolttá a Levéltárnak ezt a nagy vállalkozását, ha az általa feldolgozni kívánt iratok már nem teljesen ismeretlenek a kutatók számára? Indokolttá teszi mindenekelőtt éppen a kutatás szolgálata, a kutatók érdeke. Az eddigi feldolgozások ugyanis egy—egy érdekesebb irat kiragadását, közlését tették csak lehetővé, nem mutatták be, mert ez nem is volt feladatuk, a fejlődésnek azt a folyamatát, amelyet csak az iratgyűjtemény egészének ismerete adhat. Olyan összefüggések, a részleteknek olyan egymásbakapcsolódó gazdagsága tárulhat így fel, amely új kutatások ösztönzője, egy történelmi periódus alaposabb, mélyrehatóbb feltárásának elindítója lehet. Mindemellett nem kevésbé fontos a levéltárosi szakmai indok sem. Egy lezárt, egységes iratgyűjteményről van szó, amely bár kétségtelenül nagy iratanyagot tartalmaz, mégis megvalósítható vállalkozássá teszi egy állag teljes feldolgozását, kiadását. Bármilyen vonzó azonban ez a feladat, óhatatlanul azonnal a megválaszolandó kérdések özönét zúdítja a kezdeményezőre. Választ kell adnia elsősorban arra, milyen típusú, milyen jellegű kiadványt kíván közrebocsátani? Kézenfekvő lenne a felelet, a legegyszerűbb és egyben hatásos megoldás a forráskiadvány lehetne. Ennek a lehetőségnek azonban több körülmény is gátat szab. Forráskiadványként való feldolgozását primér módon akadályozza az iratgyűjtemény terjedelme. Mintegy tizenhatezer alapszámról beszélhetünk, ami önmagában is tekintélyes mennyiség, ha ehhez még hozzáadjuk a csatolt iratok és mellékletek számát is, végeredményként olyan összeget kapunk, amelynek ilyen formában történő megjelentetése meghaladja az anyagi és technikai lehetőségeink kereteit. De nemcsak külső anyagi, technikai és formai akadályok gátolják az irat gyűjteménynek forráskiadványként való megjelentetését. Ennek belső, tartalmi akadályai is vannak. Mindenekelőtt fölösleges tehertétel lenne egy forráskiadvány esetében a hivatalos ügykezelés bonyolultságának monoton ismétlődéseken való végigkísérése. Ugyanarról az ügyről több hivatalos szervet is értesítenek egymástól alig eltérő szöveggel. Ezenkívül a jelentések egy részét a fogalmazás és íráskészség meglehetősen alacsony fokán álló ügynökök készítették, ezeknek szószerinti reprodukálása ugyancsak a forráskiadvány ellen szól. Az iratgyűjteménynek jellegzetes vonása a többnyelvűség is. Mármost forráskiadvány esetén elkerülhetetlen lenne az irat nyelvének megfelelő közlése és az így közölt irat tartalmának, ha nem is szószerinti, de legalább rövidített magyar nyelvű fordítása, ezzel azon-76
