Csáki Tamás - Hídvégi Violetta - Ritoók Pál (szerk.): Budapest neoreneszánsz építészete. Tanulmányok (Budapest, 2009)

Winkler Gábor: Városépítészet a neoreneszánsz korában

tes: egyszerűbb architektúráját északi és déli végében egy-egy manzárdtetős sarokszárny gazdagítja. A kiegyensúlyozott, „szalonszerű" hangulatot Klapka Györgynek a tér közepére helyezett szobra egészíti ki. Klapka György tér, Rév-Komárom, 1960-as évek Az 1880-as évektől a vidéki városok fejlődése a fővárossal összehasonlítva megfontoltabban folyt, és ez lehetőséget adott a hagyományos városszerkezet megtartására. Legtöbb helyen a települések reprezentatív központjának továbbra is a neoreneszánsz korában emelt városrészek számítottak. E helyzet csupán a 20. század derekán változott meg. A neoreneszánsz városrendezés korabeli kritikája A 19. század első felének városfejlesztési elveivel, így a derékszögű, hálós utcarendszer alkalmazásával sokan nem értettek egyet: a század utolsó évtizedeiben az ortogonális háló kizárólagos alkalmazását egyre többen kifogásolták. A korai és akadémikus historizmus - ezen belül a neoreneszánsz korának — városépítészeti elveivel leghatásosabban Camillo Sitte bécsi építész szállt szembe: 22 í kifogásait könyv formájában is közreadta. írása nagy hatást gyakorolt a kortársakra: a városrendezéssel foglalkozó szakemberek egyik része igyekezett Sitte új gondo• • * # * 23 latait mielőbb a gyakorlatba is átültetni. De miben is látta a bécsi építész a széles körben elterjedt séma legnagyobb hibáit? Sitte könyvében mindenekelőtt a „kérlelhetetlen kegyedenséggel és következetességgel alkalmazott derékszögű rendszert" és az erőltetett szimmetriát támadta: „az egyenes vonal nem okoz izgalmat" — vélte, ezért olyan egyhangúak az újabb építésű városrészek, negyedek. Kritikája elsősorban ott volt jogos, ahol tisztán gazdaságossága miatt alkalmazták ezt a rendszert és a rajztáblán született városszerkezet a természeti adottságokhoz — domborzat, vízfolyások, hagyományos zöldterületek — sem igazodott. Okkal kifogásolta, hogy a szabályos telekosztás öncélúvá vált: „ma a telket osztják ki szabályos formában, ami a szabályos parcellák között marad, azt nevezik térnek." A városi terek méreteinek mértéktelen növekedését is bírálta: úgy látta, hogy a térségek embertelenné, ádáthatatianná és üressé váltak. Az akkor szokásos épületformával, a neoreneszánsz házak zárt, geometrikus „épületkockáival" sem volt megelégedve: nehézkes tömeghatásukat, túlzott monumentalitásukat bírálta. Festőibb, tagoltabb épületeket ajánlott, erősebb függőleges hangsúlyokkal. Felismerte azt a nyilvánvaló igazságot, hogy városképileg éppen „a szabálytalan telkek adják az érdekesebb megoldásokat", és a nem derékszögben történő, a szimmetriát kevésbé erőltető épületszerkesztés nem okvetlenül hátrányos, sőt a tér- és alaprajz kialakítása szempontjából kimondott előnyökkel 22 SITTE 1889. Az építész könyvének második kötetét a városépítészet műszaki kérdéseinek kívánta szentelni, e könyvének megírására azonban nem került sor. Sitte könyve magyar fordításban a mai napig nem jelent meg. 23 A hazai városrendezés új elveit az 1890-es években Palóczi AntaL Lovass Zsigmond, majd később a Sopronban működő Wälder József tervekkel (Sopron általános rendezési terve, 1905) és publikációkkal kívánták elterjeszteni Az építészek igényes városrendezői munkát, tekintélyt és szabad kezet követeltek a városrendező számára, szerették volna hazai településeink fejlesztésében is a városépítés művészi elveit érvényesíteni.