Csáki Tamás - Hídvégi Violetta - Ritoók Pál (szerk.): Budapest neoreneszánsz építészete. Tanulmányok (Budapest, 2009)
Winkler Gábor: Városépítészet a neoreneszánsz korában
A neoreneszánsz korának városépítészeti fejlődésére Pest átépülésének folyamata különösen jellemző. A korábbi településrészek, történeti települési elemek laza halmazának markáns átalakítása és a korszerű, körutas—sugaras városszerkezet megvalósítása már az 1860-as évek elején időszerűvé vált. 1870-ben a fővárossá egyesülő Pest és Buda egységes rendezésének megszervezésére létrehozták a Fővárosi Közmunkák Tanácsát. A város még 1867-ben elindította a meglévő településrészek felmérési munkáit, majd az FKT tervpályázatot írt ki a főváros általános szabályozására. A pályázat kiírása a település egészének fejlesztésére kért tervjavaslatokat. A résztvevőknek „csoportosítani" kellett a városrészeket, ki kellett jelölni a főútvonalak és terek helyét, javaslatot kellett adni a jelentősebb középületek elhelyezésére, a közművesítés elvégzésére és a zöldterületek helyének kijelölésére. Az újonnan nyitandó Sugárutat már adottságként kellett kezelni,9 és a Nagykörút kialakításával kapcsolatban is voltak már előzetes elképzelések. Lechner Lajos első díjat nyert pályaművében10 mindezeket az elhatározásokat tiszteletben tartotta, és tervének végleges kidolgozása során sem változtatott az előzetes elrendezésen: Budapest városfejlődésének így a körutassugaras szerkezet vált kiindulópontjává. Lechner díjnyertes tervének műleírásában az építendő házak stílusával kapcsolatban is tett ajánlásokat. Az építész arra figyelmeztetett, hogy „szép ízléses renaissance a legjavasolhatóbb, gót és antik kivételesen, copf sehol ne legyen középületen. "Az idézet a neoreneszánsz növekvő hazai népszerűségét bizonyítja. A szigorú neoreneszánsz tömegideálja továbbra is a tiszta geometrikus épülettest, illetve az épülettömegek áthatásával létrehozott tömegforma maradt. Hasonlóan a korai historizmus homlokzataihoz, a neoreneszánsz házakat határoló épületsíkok is tisztán megrajzolt, éles vonalban találkoztak. A homlokzatok összhatása mégis sokat változott: ennek magyarázata többek között az alkalmazott nyílászáró szerkezetek korszerűsödésében keresendő. 8 Buda és Pest városépítésének történetét dolgozza fel: PREISICH 1960. és PREISICH 1964. 9 A Sugárút építéstörténetének rövid összefoglalása: PREISICH 1964. 60-65. p. Szeged város térképe, 1887 Az egyrétegű ablakokat a hőszigetelés javítása céljából a 18-19. század fordulóján kettős ablakokkal11 váltották fel: a kifelé nyíló, külső ablakszárny a homlokzat síkjába került. Ezt az úgynevezett kifelé-befelé nyíló ablakszerkezetet a neoreneszánsz korában is gyakran alkalmazták. Hasznosabbnak bizonyult azonban a két ablakszárny egy tokkeretbe történő egyesítése: az új típusú ablakszerkezetet kettős falazott téglakáva mögé helyezték. A nyílások ezzel a homlokzati fal mélyebb rétegeibe kerültek. A szakmai újítás gyakorlati előnyei mellett a homlokzatok plasztikai képét is megváltoztatta. Mivel a nyílások erősen belevágtak a homlokzat síkjába, a külső homlokzati felületek korábbi sík, fóliaszerű jellege megszűnt. A széles káva erős árnyékot vetett a mélyen ülő ablakfelületre, így a homlokzatok összképe változatosabbá, gazdagabbá vált. A mélyen ülő, karcsú, keskeny nyílások sora módosította a homlokzat összképét: a függőleges és vízszintes tagolóelemek közel azonos hangsúlyt kaptak, 10 A tervpályázatról és Lechner Lajos tervének értékeléséről: Uo. 1964. 35-58. p. 11 SOBÓ 1899. II. kötet 83. p.
