Csáki Tamás - Hídvégi Violetta - Ritoók Pál (szerk.): Budapest neoreneszánsz építészete. Tanulmányok (Budapest, 2009)
Winkler Gábor: Városépítészet a neoreneszánsz korában
A pesti Duna-part képe, Fran% Weiss színes litográfiája Carl P. Vasquez^ Pest-Budát ábrázoló térképén, 1837—1838 Városháza (1890) tervezése során tett javaslatot a középkori Fő tér szabályosítására és hálós utcarendszerrel történő kiegészítésére.4 A városépítészet világtörténetében a hálós alaprajzi kiosztással természetesen már sokkal korábban is találkoztunk. A raszteres utcahálózatot az ókortól kezdve a középkoron át a reneszánszig sok helyen és sokféle formában használták. A városszövetben megjelenő, tervezett ortogonális városháló igazából mégis a 19. század első évtizedeitől vált a települések természetrajzának legáltalánosabb alapformájává.5 Az említett hasonlóságok ellenére a romantikus klasszicizmus és az azt követő akadémikus neoreneszánsz városépítészeti és építészeti együttesei között jelentős eltéréseket észlelhetünk. A különbségek nem elsősorban a városszerkezet eltérő felépítéséből származtak. A városi utcák és terek különböző hangulatának magyarázatát a méretek növekedése mellett az épületek utcaképi megjelenésének változásában kell keresnünk. A kora historizmus idején az újonnan épített városnegyedek utcai homlokzatainak nagy, sima felületei egyetlen, egyértelműen síkszerű térfallá olvadtak össze. Az egyöntetűséget fokozták az azonos tengelytávolságú, homlokzati síkra helyezett nyílások. Az építészeti tagozatok igen finomak és csekély ámyékhatásúak voltak és a házak főpárkánya sem volt túl erőteljes. A betorkolló keskeny utcák a városkép zárt hatását alig befolyásolták. Az 1860-as évektől láthatóan megváltozott az utcákat, tereket határoló épületek homlokzati megjelenése, és ezzel nemcsak a térfalak összhatása, hanem a városkép egész hangulata is módosult. A különbségek olyan jelentősek, hogy erről érdemes részletesebben is szólni. Városrendezés a neoreneszánsz idején Bevezetésünkben már jeleztük, hogy a városépítés újabb stílusirányzatának kibontakozása hazánkban nagyjából a kiegyezés utáni időszakra tehető. Nem csak újabb városnegyedek épültek, de ebben az időben indul el nagyobb városainkban a beépítés sűrűsödése, a korábban szabadon hagyott területek beépítése és a házak magasságának gyors növekedése is. A kiemelt jelentőségű rendező elemek — széles, egyenes főutcák, fasorokkal gazdagított sugárutak, kör- vagy sokszög formájú központi terek -alkalmazása mindinkább tudatossá vált. A várostervezés egyik kiindulópontjává a hiányzó városszerkezeti elemek pótlása, a fontosabb pontokat összekötő utak kiépítése és a megfelelő közlekedési kapcsolatok tiszta rendszerének megteremtése vált. Ezeknek a feladatoknak a megoldására az európai városépítészet több használható példát is kínált: Friedrich von Gärtner tervezte müncheni Ludwigstrasse6 kiépítése, Párizs belső negyedeinek Eugene Haussmann által irányított átrendezése 1853-tól.7 E korszerű és időszerű igények kielégítésére azonban inkább csak a kiegyezés utáni, robbanásszerűen felgyorsuló hazai városfejlesztés kapcsán került sor. 4 WINKLER 1988. 135. p. 6 EGGERT 1963. 5 HacuflcrJ. V.: Budapest térképe 1854. „Pest, Theresien Stadt" 7 SZENTKIRÁLYI 1963. 592-594. p. ortogonális utcaszerkezete. PREISICH 1960. 169. p.
