Csáki Tamás - Hídvégi Violetta - Ritoók Pál (szerk.): Budapest neoreneszánsz építészete. Tanulmányok (Budapest, 2009)
Winkler Gábor: Városépítészet a neoreneszánsz korában
kapuk és az utcák, terek apróbb-nagyobb berendezési tárgyai. Felfedezték a vonalas létesítmények, a mérnöki műtárgyak, támfalak és a folyópartok megformálásában rejlő újszerű lehetőségeket is. A közlekedési pályák, a magasvasutak hidjai és állomásépületei, árvízvédelmi falak és a folyópartokat kísérő lépcsősorok egyre több helyen megjelentek a város képében. A kor mérnökei számára világossá vált, hogy a vonalas műtárgyak megfelelő vonalvezetése újszerű térformáló lehetőségeket rejt magában: ezek tudatos megtervezésével, esztétikus megformálásával tovább fokozhatják a városkép egységes, monumentális hatását. És végül: a települések társadalma sem maradt ugyanaz. Más lett a város tereinek és utcáinak hangulata: a városi közélet fontos színtereinek atmoszférája megváltozott. Az évtizedek során gazdagodott és sokrétűbbé vált a települések hagyományos hivatása is. Összefoglalva: a neoreneszánsz városoknak fokozatosan kialakult sajátos, más korokkal össze nem téveszthető, egyéni arculata. Előzmények: a korai historizmus városépítészete A 19. század városépítészeti stílusának változásai nagyjában-egészében az építészet stílusváltozásaival - korai, akadémikus és késő historizmus — egy időben zajlottak le. A sajátos hangulatú neoreneszánsz városépítészeti együttesek többsége nálunk 1860 és 1880 között keletkezett. Bár az utcák és terek képe e korban sokat változott, a fejlesztési tervek még erősen a korábbi évtizedek rendezési elveire és módszereire támaszkodtak. Az 1800-as évek első harmadában, a kora historizmus idején a városi mérnökök mindenkor az új utcák, terek, városrészek szabályos ekendezésére törekedtek. A városépítészek kiindulópontja a hálós — sakktábla elrendezésű - településszerkezet és telekosztás volt. Az ortogonális hálóban való szerkesztésnek az egyenes vonalban vezetett utcák és a szabályos alaprajzú városi terek feleltek meg legjobban. A szabályosság — korabeli szóhasználattal - „lehetőségig való kihasználásával" de-2 WINKLER 2002. 381-392. p. Hild János: Pest város belterületének helyszínrajza és szabályozási terve, 1805 (részlet) rékszög alaprajzú, egységes méretű telkek kiosztására törekedtek. A fennmaradt városfejlesztési tervek jól mutatják, hogy a „bástyarombolás" (a városfalak lebontása) után, 1820-tól Győr középkori városszerkezetét is derékszögű utcarendszerrel bővítették. A szabályos alakú tömbök között az utcák szélességi méretei egyre nőttek: néhol már fasorok tették kényelmesebbé a közterületeket3 (a soproni Deák tér beépítése 1870-1895, a pápai Esterházy utca kiépítése 1890-től, a győri Szent István út beépítése 1890-től és a Révai Miklós utcai épületegyüttes 1895-től). A városfejlesztés során az újabban kiépített városrészek központjában igyekeztek új főteret létesíteni: a városi terek mérete fokozatosan növekedett. Sopronban Flinträger Móric az új 3 WINKLER 1993. 41. p.
