Csáki Tamás - Hídvégi Violetta - Ritoók Pál (szerk.): Budapest neoreneszánsz építészete. Tanulmányok (Budapest, 2009)
Gábor Eszter: A neoreneszánsz építészet léptékproblémáiról
eltérésének a léptékproblémáknál is érdekesebb kérdése sajnos azonban nem tartozik e rövid írás tárgyához. A Palazzo Strozzihoz hasonlóan hatalmas belmagasságú terekkel épült a legtöbb reneszánsz palota. A firenzei Palazzo Rucellai (Leon Battista Alberti, 1453-tól) első emelete 6,27 m; a már említett ferrarai Palazzo dei Diamanti emelete 7,37 m ; a velencei Palazzo Comer della Ca Grande (Jacopo Sansovino, 1545-től) első emele-1 • * * 11 ti helyiségeinek belmagassága csaknem hat és fél méter. Már a reneszánsz idejéből is ismerünk példákat arra, hogy az építészek, építtetők(?) megoldást kerestek a felesleges belmagasságok elkerülésére. Legszebb példa a Vignola által tervezett római Palazzo Borghese a 16. század második feléből, ahol az osztópárkányok közötti felületeket két-két (ezúttal különböző méretű) ablaksor töri át, jelezve a mögöttes tér két-két szintre osztását. Hasonló megoldást, ha nem is ennyire következetesen keresztülvittet látunk a milánói Palazzo Marinin (Galeazzo Alessi, 1557—1565). A közbeékelt, alárendelt szint, a mezzanin megoldását mutatja a Michelangelo terve után a római Palazzo Farneséhez készített metszet. A 19. században az a jómódú nagyvárosi polgár, aki önálló ház építéséhez nem volt eléggé gazdag, a város belterületén csak nagyobb bérházakban tudott lakáshoz jutni. Ezt a lakást tágasnak és díszesnek kívánta, az ő igényeinek felelt meg a bérpalota, a palota megjelenésű bérház. Reprezentatív külső mögött több lakás. Ennek a megoldásnak ellentmondásait már egyes kortársak is szóvá tették, de a kritika a közvetien utódok - például Fülep Lajos - generációjának írásaiban lett általános és igen éles. A telekárak, különösen a belterületen, ekkor már erőteljesen emelkedtek, tehát az építtetők a telkeket a megengedett maximális mértékig beépíttették, azaz három-négy szint került egymás fölé. Ha megközelítően azonos színvonalú lakásokat kívántak egymás fölött elhelyezni, akkor a főszint és mezzanin megoldás helyett közel azonos belmagasságú szinteket kellett kialakítani. Am, ha minden szint közé osztópárkány kerül, elaprózódott volna a homlokzatfelület, nem lehetett volna a reneszánsz arányokat átmenteni. Az építész-lelemény alkalmazta a többemeletes barokk és klasszicista épületeken kidolgozott metódust, azaz csak minden második emeleten alakított ki övpárkányokat, és felhasználták a barokk palotákról, majd klasszicista bérházakról jól ismert, két szintet összefogó falpilléreket, oszlopokat. (Úgy is mondhatnánk, hogy eklektikus módon szerkesztették a homlokzatokat, kivívva evvel sokak között Fülep Lajos Petschacher Gusztáv: Harkányi-palota, 1882—1883 rosszallását.) Ám a későbbi utódok nyugodtabb tekintetével megállapíthatjuk, hogy a Petschacher Gusztáv tervezte Andrássy út 4. szám alatti Harkányi-palota harmonikus alkotás. A háromemeletes Andrássy úti frontja kiegyensúlyozottabb, mint a Révai utcai négyemeletes, ahol a különböző ablakformák és azok eltérő kezelése túlzott változatosságot eredményez. A változó belmagasságok - az Andrássy út felől az első emelet 5,27 m, a második emelet 4,74 m, a harmadik emelet 4,42 m, a Révai utca felől az első emelet 4,74 m, a második emelet 4,58 m, a harmadik emelet 4,42 m, a negyedik emelet 4,1 m — nem zavarják meg a külső összképet. 9 Az első emelet magassága a két párkány között 5,28 m, a felette lévő párkánnyal együtt 6,27 m. Uo. 10 A lábazat 2,47 m, a földszint 6,32 m, az első emelet 7,37 m, az attika a főpárkánnyal együtt 2,3 m magas. HAUPT 1911. V. kötet. 2. füzet. 25. tábla. 11 Az első emelet homlokzati magassága 6,41 m az erkélybalusztrád aljától a fejezetek tetejéig, a felette húzódó párkány magassága 1 m. RASCHDORFF 1903. 54. tábla.
