Közérdekű iratok, adatok és az állampolgár. Levéltári Nap BFL, 1996 (Budapest, 1997)

Tyekvicska Árpád: Az ő titkaik, a mi titkaink

Sokan talán valóban hittek a fenyegető társadalmi zavarokban, talán csak lelkiismeretük megnyugtatására szolgált a fenti érvelés. Egy bizonyos: ebben, az államélet tisztaságáról is szóló kérdésben a politikusok többsége mindvégig csak egy részeredményekkel kecsegtető megoldást támogatott. A fentiek ne jelentsék azt, hogy az ügynökkérdést csak radikális módon lehetett volna jól megoldani! Annyit állítunk csupán, hogy az áldozatok alkotmányos jogait, a múltfeltárás lehetőségeit és a nemzet biztonságának ügyét más módon, a tudati, érzelmi, politikai tisztulást jobban szolgálva is egyensúlyba lehetett volna — lehetne — állítani. Jelenlegi formájában az ügynöktörvény egy különleges, egyedi státuszszal és védettséggel rendelkező személyes adatot teremtett: az ügynöki múltra vonatkozó adatot, nincs ma a világon személyes adat, amely ekkora védelemben részesülne! És csak törhetjük a fejünket azon, milyen alkotmányos indok vagy érdek fennállása magyarázza ezt a különleges státuszt. A nemzet biztonsága, a társadalmi zavarok veszélye, az egyén méltánylandó érdekei aligha. 7. Végül magunkról. Vajon elégséges volt-e bennünk az ügy megkívánta civil kurázsi? Ha összehasonlítási alapnak azt tekintjük, hogy a néhai Kelet-Németországban az iratmegsemmisítések hírére a polgári mozgalmak megszállták a Stasi épületeit, míg nálunk a szolgálatok a Dunagate előtt, alatt és után — ha nem is vidáman — de zárt ajtók mögött darálhatták le titkainkat, a mérleg — főként a rendszerváltás élvonalára nézve — szomorú állást mutat.