Közérdekű iratok, adatok és az állampolgár. Levéltári Nap BFL, 1996 (Budapest, 1997)

Tyekvicska Árpád: Az ő titkaik, a mi titkaink

Ha azt tekintjük, hogy Zsillé Zoltánon vagy Lovas Istvánon kívül alig akadtak, akik bulldog módjára ráakaszkodva a szolgálatokra vagy a Belügyminisztériumra, perek sorával elértek valamit, nem lehetünk túl büszkék erre a mi kurázsinkra. Ha keressük, hogy levéltáraink hányszor csöngettek a szolgálatok kapuján, törvényadta kötelességüket teljesítve — teszem azt — szervellenőrzést tartva, de legalább tájékoztatást kérve az iratok selejtezését, kezelését illetően, bizonyára akadunk hiányokra. Pedig a selejtezési jegyzőkönyvek kötelező levéltári ellenjegyzése — a demokratikus intézményekbe vetett bizodalmunk mellett — ma az egyetlen külső biztosítéka annak, hogy maradék titkaink megőrződnek. Ha azt tekintjük, hogy egy önmagát jól megszervező értelmiségi csoport látványos akciói csupán a mérsékelt elszántság állapotába voltak képesek kondicionálni a kérdésre valószínűleg legérzékenyebb és legfogékonyabb pártot, ez is leképezése a mai állapotoknak. És ha azt tekintjük, hogy a magyar értelmiség szembenálló istállói, hogyan képesek egymás nem szeretése miatt érveket szolgáltatni azoknak, akikért egyébként maguk sem lelkesednek, nos, a kép nem vidító. De marad bizakodni valónk is: az Alkotmánybíróság — mint tette az első ügynöktörvény esetében — most is helyrezökkentheti az alkukba gabalyodott politika szekerét, nincs hát okunk feltenni a kezünket.