Közérdekű iratok, adatok és az állampolgár. Levéltári Nap BFL, 1996 (Budapest, 1997)

Tyekvicska Árpád: Az ő titkaik, a mi titkaink

mélyes adatokat is, amelyek az érintett nyilvános szereplésére, illetve közéleti politikai tevékenységére vonatkoznak. 6. Történhetett volna-e mindez másként? Ahhoz, hogy akár csak utólagos alternatívát lehessen felállítani, szólni kell a kérdéskör fő aktoráról, a hálózati személyről, közismert, de nem fontos megnevezésben, az ügynökről. Nem kívánunk bővebben kitérni arra az etikai-politikai sajátosságra, hogy a nemzet biztonságát megalapozó döntések, elemzések az egykori társadalmi rendhez többnyire erősen kötődő, „hazafias alapon" beszerezett hálózatok információira alapozódtak. E helyett az adatvédelmi biztos szavainak igazában bízunk: „Az ember erkölcsi lény, személyisége folyamatos változásban van. korábbi önmagával életútja során hitelesen szembefordulhatott." Vagy ha úgy tetszik: a besúgás is szakma (?) 1990-ben a tényleges nemzetbiztonsági érték helyett a szervezeti folyamatosságra alapozódó szolidaritás elve volt az, amelyre épült a hálózati titkok befagyasztása. Az ügynökök védelme és a nemzet biztonsága egymás szinonimájává vált. Vagy ahogyan megfogalmazták: politikai konszenzussá. E szemlélet abból a téveszméből táplálkozott, mely szerint az ügynökök leleplezésének, de korlátolt, szabályozott és részleges felfedésének is egyenes következménye lenne a Köztársaság pádimentumának megroggyanása, a bosszú szellemének kiszabadulása a gondosan ledugaszolt palackból, a „patakvér", és a többi.