Közérdekű iratok, adatok és az állampolgár. Levéltári Nap BFL, 1996 (Budapest, 1997)

Varga László: Előszó az 1996-os Levéltári Napon

Varga László Előszó az 1996-os Levéltári Napon A történettudomány volt a szellemi szabadságnak az a ritka területe, ahol sohasem kellett, legalábbis nem volt muszáj hazudni. Nem kellett a napi politikával kompromisszumokat kötni, csak írni kellett arról, hogy például miként született éppen száz évvel ezelőtt itt egy világváros. Ezzel szemben diktatúrákban a levéltár, mint olyan, a nem kívánatos kényelmetlen dolgok egyike, annak bizonyítéka, hogy a történelem nem alakítható önkényesen a hatalom kénye-kedve szerint. Mert bár igaza van Orwellnek: a történelem birtoklása része a hatalomnak, a látszat, a külsőségek ellenére minden diktatúra fél a jövőtől, attól a jövőtől, ami már nem lesz az övé. Hiába rendezte be Hitler ezer évre a birodalmát, hiába hirdette nálunk a párt, hogy a kommunizmus az emberi fejlődés meghaladhatatlan tetőpontja, ha megnézzük a levéltárakban, melyek azok az iratok, amelyeket tudatosan megsemmisítettek, melyek azok az adatok, amelyeket tudatosan meghamisítottak, akkor kiderül, hogy igenis féltek a jövőtől, amely leleplezheti bűneiket, amelyekről maguk is tudták, hogy időtől és tértől függetlenül bűnök. A levéltárosi szakmán belül az a legenda járja, hogy a generalisszimusz patkányokhoz hasonlította őket. El kell árulnom, ez nem legenda, hanem tény. Sztálin a Proletarszkaja Revolucija szerkesztőségéhez 1931-ben írt levelében ragadtatta magát e felemelő hasonlatra. Ennek már 65 éve, a vezér már 43 éve megpihent, de halála után is valami ilyen sztálini képet próbáltak a közvélemény számára levéltárakról, levéltárosokról sugallni. Az is tény, hogy a negyvenes évek második felében, még a fordulat éve