Közérdekű iratok, adatok és az állampolgár. Levéltári Nap BFL, 1996 (Budapest, 1997)

Karsai László: Egy történész bolyongásai a magyar levéltárak útvesztőiben

ehhez valódi matematikai bravúr kellett. De sebzett vadként hördültem fel, amikor megpillantottam a „személyiségi jogvédelem" című paragrafusszörny ed vényt. Azonnal láttam, hogy mindenki, akinek joga vagy lehetősége volt a tudományos kutatást korlátozni, olyan csodafegyverhez jutott, amellyel még a legelszántabb történészt is könnyűszerrel kutatásképtelenné tudta tenni. A rendelet megalkotói kissé vörös-véreres szemüket, saját bevallásuk szerint a fejlett nyugati polgári demokráciákra vetették. A volt kommunisták és nemzeti színekbe öltözött utódaik egyszeriben fölfedezték, hogy nekik egyetlen utat, a Német Szövetségi Köztársaság személyi adatvédőinek útját kell követniük. 1991 novemberében a Legfelsőbb Bíróság egyik tagja egy tudományos tanácskozáson arra bíztatta a jelenlévő levéltárosokat, hogy minden olyan iratot, amelyben élő vagy már elhunyt személyekkel kapcsolatos adatok vannak, azonnal semmisítsenek meg. T. főbíró kijelentette: „Jogunk az elhalt emlékét is védi, amíg ez az emlék el nem enyészik, amíg a személy ismeretlenné nem válik". A főbíró és a levéltárosok egy része a prevenció elvét vallotta: meg kell akadályozni, hogy bármilyen adat, amely bárkivel kapcsolatba hozható, illetéktelenek kezére jusson. Mint hamarosan kiderült, az inkriminált rendelet, bár a személyiségi jogvédelemnél a Polgári Törvénykönyvre hivatkozott, ezt jogtalanul tette: ott ugyanis csak az adatokkal való visszaélést, a publikálást korlátozták, illetve büntették, de nem a kutatást. Azon a vitán Törő bírónak meg is mondtam: eleve bűnözőnek, zsaroló banditáknak tekintenek minket, történészeket. Ráadásul — ezt minden gyakorló történész, levéltáros pontosan tudja — és egyik kollégánk (jelenleg Budapest Főváros Levéltárának igazgatója) meg is fogalmazta: a levéltári iratok egyszerre vallanak a múltról és kötődnek, olykor igen szorosan bizonyos személyekhez. Azzal, hogy egyetlen egy jogot, a személyiséghez fűződő jogot abszolutizáltak, eleve lehetet-