Közérdekű iratok, adatok és az állampolgár. Levéltári Nap BFL, 1996 (Budapest, 1997)

Majsai Tamás: Kinek a titka?

nősen a fiatal lelkészek tanúsítottak e területeken feltűnő (fájdalmas) indif­ferentizmust. így részben azok is, akiknek közelmúltbeli pozícióba segí­tésétől, a nem sokkal korábban még nyugalmasnak tűnő körülmények kö­zött, éppen azt várták, hogy felfrissíthetik velük az idősebb vezetői kor­osztályt. Az igazán súlyos félelmeket mégsem a fentiek jelentették, hanem az egy­házak újszerű tevékenységi formái és újszerű relációi. Míg ugyanis az előbb említett szokatlanságok, minden durvaságuk ellenére is a rendszer logiká­ján belül lévőnek és egyfajta értelemben (megnyugtatóan) reverzibilisnek számíthattak (hiszen az igazán fontos pilléreket: a változatlan lojalitást és az egyházi élet változatlan keretek közötti működését nem érintették), ad­dig ugyanezt nem lehetett már elmondani a „modernista" egyházi aktivi­tásokról. Mindenekelőtt az értelmiség, a fiatalok és a cigányság körében folytatott buzgólkodás jelezte e vonulat felbukkanását. A folyamatok fölöt­ti kontroll elvesztésének elvi lehetőségét pedig mi sem mutatta jobban, mint az egyházügy azon tradicionális igyekezete, hogy a „modernizmust" a lehető mértékben a kiszámítható magatartású történelmi egyházak köré­ben lokalizálják, s „elvonásos" fáradozásaikat az e területeken különösen is élénk aktivitást tanúsító kisebb vallási csoportokra irányítsák. A nagy­egyházaknak a dinamikus mozgású kis közösségekkel szembeni fontos előnye volt, hogy elsősorban építkeztek (állami és államilag ellenőrzött pénzekből), humánergiáikat pedig — korábbról hozott adottságaiknak megfelelően •—javarészt az öregek, betegek és lelki sérültek „veszélytelen", ám annál hasznosabb gondozására fordították. Az állam és egyház közötti mozgástérről (illetve az egyházi oldal valós lehetőségeiről) eddigiekben adott olvasatom érzékeltetéseként is, hadd utaljak itt a teológiai oktatásnak katolikus és református részről (emléke­zetem szerint) a 70-es évek második felében létrehozott laikusképző vál-

Next

/
Oldalképek
Tartalom