Közérdekű iratok, adatok és az állampolgár. Levéltári Nap BFL, 1996 (Budapest, 1997)

Majsai Tamás: Kinek a titka?

vakkal sem szabad meggondolatlanul bánniuk. Meggyőző jele volt ennek, hogy miközben „diszpozíciós ügyekben" hosszú időn keresztül „maximálisan" igyekeztek kihasználni a 20. tvr. adta jogosítványaikat, addig az utolsó években már arra vettek irányt, hogy — az egyházak önállósulásába beletörődő praxis szimbolikus kifejezéseként: — „lehetőleg ne kelljen" erre hivatkozniuk. Az egyházak felső vezetését ugyanekkor, de bizonyos értelemben lelkészi karát is, annyira hatása alatt tartotta már az államegyházi (államszocialista) szocializáltság, a hatalomszeretet és fantáziátlanság (amit persze súlyosan tetézett a köreiket átható általános szellemi erodálódás, s így például a társadalomszociológiai kérdések területén való nagyfokú járatlanság is), hogy a „barátság" reális tartalmát teljesen figyelmen kívül hagyva, szinte mechanikus egyértelműséggel szolgáltattak muníciót az ÁEH ürömben örömre jogosító — hovatovább könnyes érzelmeket indukáló — ama legfontosabb (lassan már liturgikus jellegű) megállapításához, hogy az egyházak „tartják a megállapodást"; hogy „egyházi szövetségeseink ez ideig nem éltek vissza az adott helyzet kínálta lehetőségekkel"; „a belpolitikai téren bekövetkezett kedvezőtlen változások ellenére [...] korrektek maradtak a velünk való kapcsolatban. Tartózkodtak a szélsőséges megnyilatkozásoktól, sőt néhány esetben tapasztalhattuk segítőkészségüket [is]." A folyamatot persze sem az ÁEH körében buzgó hit és bizalom, sem pedig az egyházak erre ráfelelő „lovagiassága" nem állíthatta meg: Nem sikerült a „politikai sterilitást" ambicionáló irányzatok semlegesítése; kiürültek az 50-60-as években bevezetett politikai rituálék rendszerkötődést munkáló orthodox technikái; a hierarchia utánpótlását szolgáló un. II. vonal kinevelésének programja már reménynek is kevés volt; a békepapi keretek elvesztették politikai súlyukat, struktúraszervező erejüket, s hovatovább az ÁEH-titkár tájékoztatóira sem volt „igény" a papok körében. Külö-