Közérdekű iratok, adatok és az állampolgár. Levéltári Nap BFL, 1996 (Budapest, 1997)
Majsai Tamás: Kinek a titka?
vonták a megyei tanácsok és pártszervek, valamint a belügy, a rendőrség és az igazságszolgáltatás illetékeseit is.) A szakadár és ellenzéki csoportokkal szembeni fellépés egyik legsajátosabb vonása egyházi részről az volt, hogy a hierarchiák, illetve a nagy egyházak figyelmét teljesen elkerülték a jelenségnek őket is vitálisán érintő összefüggései és konzekvenciái. Gondolunk itt elsősorban a szóban forgó folyamatoknak a mozgástér lehetséges bővülésével, a hatalomhoz való viszonyt illető potenciális elmozdulásokkal kapcsolatos üzeneteire. (Különösen, hogy a Hivatalnak egyébként is adódtak olyan, sokat mondó „átmeneti feszültsége"-i egyik vagy másik püspökkel, esperessel, amelyek többnyire minden következmény nélkül maradtak.) Az „érzéketlen" egyházvezetői reakciók persze érthetőek, ha figyelembe vesszük, hogy a „zavart keltők" által implikált egyházkoncepció lényeges eltérést jelentett a bevált, „húzd meg, ereszd meg" állam-egyházi modellt elfogadó hierokratizmushoz képest. (Igen tanulságos e vonatkozásban, hogy a „realitásokra" apelláló hierarchikus érdekérvényesítési technikák egyik legtöbbet méltatott teljesítménye, az un. „reakciós" egyének „visszatérését" lehetővé tevő alkuk is elsősorban — és tudott módon — az „ellenzéket célszerűbb befogni, mint kiközösíteni" jelszóval illetett egyházügyis pacifikációs logika szolgálatában állottak.) Az ellenzékiség horizontján megjelenő határesetnek számított az egyházügy megítésében a látványos zavarokat nem keltő, de az államtól való függetlenedést implikáló, befelé fordulást hirdető (apolitikus) szemlélet egyre markánsabb megjelenése. (A „politikai sterilitás" jelenségét különösen a katolikus egyházi vonalon panaszolták a titkárok.) Visszaszorításukat elsősorban a különféle politizálási technikák szolgálták. Figyelemre méltó mozzanat, hogy a társadalmi „emancipációnak" e korábban még „reintegrációs" értékelemeket is tartalmazó megnyilvánulásával szembeni egyházi