Közérdekű iratok, adatok és az állampolgár. Levéltári Nap BFL, 1996 (Budapest, 1997)

Majsai Tamás: Kinek a titka?

rezerváció az adott enyhébb periódusban nemcsak nem erősödött, de értel­mezhető tartalmának kiürülésével párhuzamosan még mérséklődött is. 2.4) Az állami egyházpolitika sajátos területét képezte az egyházak kül­földi (nyugati) kapcsolatainak szférája. E vonatkozásban egyházügyi szem­pontból abban a hitben éltek, hogy külföldi „bolyongásaikkal" az egyházi emberek összehasonlíthatatlanul több hasznot hajtanak a szocialista tábort dezorganizálni igyekvő nyugati erők és politikai-szellemi irányzatok, vala­mint (főként az 1980-as évektől fogva) az ottani „manipulált közvélemény ellensúlyozásának" „eszközeként", mint egyházaik belső megerősödésé­ben. A tévedés kiváltképpeni forrása a történelmi-társadalmi folyamatok megítélését domináló ideologikus-politikus látásmód volt. Az a hit, hogy az egyházi képviselők politikai lojalitása és a nyugati szellemiséget elu­tasító nézetrendszere mechnanikusan működik, s hogy belső szándékaik szerint is elsősorban a rendszer exponenseiként járják a külföldet. Logi­kájuk akadályozta meg őket többek között az egyházi vonalon lejátszódó „dollár"-szindróma jeleinek felismerésében is. Miközben ugyanis e misszi­onáriusok a maguk módján lojálisak voltak „pártukhoz és kormányukhoz" (bárha egy kis cinizmusért nekik sem kellett messzire menniük), legalább annyira azok voltak egyházukhoz is. Vagyis, „nem árulták el" ugyan a „szocializmus ügyét" (sőt, „többségük jól képviselte érdekeinket a nyugati világ kereszténysége előtt"), s óva vigyáztak arra is, nehogy kezük ügyébe kerüljön bármilyen modern teológiai szakirodalom (amit közösen nem sze­rettek az AEH-lal), az egyházi közeg túlélésének és megerősödésének egyik több vonatkozásban is jelentős pillérévé váló nyugati materiális támogatás (egyfajta ellenszolgáltatásként megtűrt) kiéneklésétnem mulasztották el az e tekintetben általában (ravaszul/okosan) készséges partnereknél. (Té­mánktól nem független, de bizonyos értelemben mégis más problémát ké­pez az egyházi felsővezetésnek a hidegháborús ellenstruktúrák létrehozá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom