Kossuth Lajos alkotmányterve (Budapest, 1994)

magyar kormányférfiúról van szó, hanem csak egy 92 éves emberről, akinek testét tejjel, tojással és konyakkal próbálják életben tartani. S aki látszólag nyugodtan, senkihez sem szólva, meglehet már öntudatlanul tűri a láz újabb és újabb rohamait. Az orvosi bulletinek egyre vésztjóslóbbak, az aggodalom egyre nő Kossuth környezetében. A magyar parlament ekkor már hónapok óta tárgyalta a teljesen megkésett egyházpolitikai törvényeket, melyekkel kapcsolatban Kossuth is - mint minden jelentős alkotmányos döntés megalkotásánál - állást foglalt. Leveleiben a demokratikus fejlődés alappiléreinek minősítette az állam szekularizációját lehetővé tevő kötelező polgári házasságkötést, állami anyakönywezetést. S ahogy az már szokásos volt, állásfoglalását a törvényjavaslatok ellenzői és támogatói egyaránt beépítették érvrendszerükbe. A hajdani szabad Magyarország egykori kormányzója állapotának válságosra fordulásával azonban a kormánypártiak valamint a „negyvennyolcasok" között az egyházpolitikai kérdéseknél szinte fontosabbá és sürgetőbbé váló kérdés merült föl. Nem modernizációs elképzelésekről, szabadelvű jogokról, nem is a magyarság sorsát a későbbi évtizedekre meghatározó politikai irányultságokról kellett dönteni, hanem egy gesztusról: Kossuth Lajos temetéséről.