Levéltár és nyilvánosság - Levéltári Napok BFL, 1992 (Budapest, 1993)

Kádár Zsuzsanna: Az információszabadság kérdései Magyarországon

Kádár Zsuzsanna Az információszabadság kérdései Magyarországon A jelenkorkutatás levéltári lehetőségei és akadályai A második világháború utáni évtizedekben született - arányait tekintve is - a legtöbb titkos irat. Mintha ezen a téren is érvényesült volna - mind mennyiségében, mind pedig minőségében - a tervgazdaság. A fasiszta rendszerek nyíltabban voltak kíméletlenek, mint a titkolódzással, bennfentes határozathozatallal dolgozó kommunista rendszerek. 1945 előtt, Magyarországon a titkosnak vagy bizalmasnak minősített iratok aránya 5-10%-nál sosem volt több. Manapság az újraformálódó Európában, a politikai küzdelmek részévé vált a levéltári kutatások kérdése. Magyarországon és a többi volt szocialista országban a titkos ügykezeléssel megbélyegzett iratok titkossága jogilag még ma is fennáll. "Amire a pecsét egyszer rákerült, azt csak az oldhatja föl, aki azt a pecsétet rányomta." - mondta, a helyzet abszurditását tökéletesen érzékeltetve, Borsa Iván főlevéltáros, az Országos Levéltár nyugalmazott főigazgató-helyettese egy 1992. októberi levéltári tanácskozáson. Ismert, hogy a levéltárba kerülő iratanyag döntő többségéhez a nemzetközi gyakorlat szerint 30 év után juthatnak hozzá a kutatók, kivéve persze az állam biztonságát, a személyek jogos magánérdekét érintő forrásokat, mivel ezekbe a dokumentumokba, általában csak 50 év után lehet betekinteni. De következik-e ebből,hogy az 1945. után keletkezett levéltári forrásokra különleges - értve ezen az enyhébb korlátozásokra épülő, a 30 évnél frissebb iratokba betekintést engedő - kutatási szabályok érvényesüljenek? A