Erdei Gyöngyi: Fejezetek a Bárczy-korszak történetéből. Budapest művelődéspolitikája a századelőn (Budapest, 1991)
A kiválasztás alapelve azonban nem jelentett stílusbeli korlátozást, így került sor a Nemzeti Szalonban - Rippl-Rónai és Fényes Adolf városképeinek megvásárlására, 4477 s arra is, hogy - a fényképek „pótlására" - akvarelleket készíttettek a város különböző pontjain álló szobrokról Jauernig Nándorral, aki nem tartozott a korszak ismert művészei közé. A tanács már korábban, a múzeum létrejöttét megelőzően is rendelt képzőművészeti alkotásokat reprezentációs célzattal. A városi vezetőkről - főpolgármesterekről, polgármesterekről - rendszeresen készíttettek festményeket és szobrokat, melyeket a városháza termeiben helyeztek el. Ezek legnagyobbrészt továbbra is eredeti helyükön maradtak, de lassan bekerültek a múzeum nyilvántartásába. Rendeltetésükből szinte „természetesen" adódik, hogy ezek a műalkotások az uralkodó akadémizmus jegyében készültek. A megrendelések formailag a VII. közoktatási ügyosztályhoz tartoztak, a gyakorlatban azonban a képzőművészeti bizottság volt a kezdeményező. A múzeum szervezése idején viszont - mint említettük - Kuzsinszky Bálint nagyfokú önállósággal irányította a beszerzéseket, s rendszeresen vásárolt külföldi műkereskedőktől is. 4487 A nagymérvű gyarapítás miatt már az első évben túllépte az előirányzott keretet, 1907-ben póthitelt kért a megnövekedett kiadások fedezésére. 497 A múzeumba került műalkotások között - az előző évszázad egyre növekvő számú városkép-metszetei és akvarelljei mellett - a későbbi időszakban is döntő súllyal városképi ábrázolások kaptak helyet, de a stílusbeli „többszólamúság" is jellemző. így kerültek be Kende István, Brodszky Sándor, Egerváry Potemkin, Bér Dezső, Pajtás Ödön 4507 festményei mellett Mednyánszky László városképei is. Az iratokból látható, hogy 1909-1910 körül a képzőművészeti gyűjtemények gyarapításában növekszik a tanácsi hivatalok kezdeményező szerepe, ami mögött részben a képzőművészeti bizottság - rövid tétovázás után - ismét érvényesülő befolyása és az elnöki ügyosztályon belül formálódó közművelődési alosztály (a majdani XIV. ügyosztály) tevékenysége húzódik meg. A képzőművészeti bizottság 1909-ben Vaszilievits János alpolgármester elnökletével működött, s a VU. ügyosztály élén álló gr. Festetics Géza tanácsnok (alelnök) mellett helyet foglaltak benne a közgyűlés - zömmel a városi nagypolgárságból kikerülő - tagjai, akik csak laikusként ítélhettek a vásárlásokról. Kivételnek egyedül Hauszmann Alajos tekinthető, így természetes, hogy a bizottság mellé szakértőket szerződtettek - ebben az időben Benczúr Gyulát, Stróbl Alajost, Lyka Károlyt emelnénk ki közülük -, s nem elhanyagolható az sem, hogy a bizottmány jegyzője az elnöki ügyosztályon dolgozó Wildner Ödön. A súlypont-eltolódást jelzi az is, hogy az 1909-ben gr. Festetics elnökletével működő múzeumi bizottságot (melyben ugyancsak helyet kapott Hauszmann és hivatalból Kuzsinszky) 1910-ben újjáalakítják. Az elnökséget Bárczy veszi át, a bizottság előadója Wildner Ödön lesz, - s bár változatlanul helyet kap Kuzsinszky és Hauszmann, 45 7 a testület nem játszott érdemi szerepet, az irányítás a tanács kezébe került. A folyamat követhető a vásárolt műalkotások jellegének átalakulásán is. 1910 körül kezdenek - a városkép-bemutatás szempontjait háttérbe szorítva - olyan képeket és szobrokat gyűjteni, melyek a kortárs művészet különböző irányzatait, törekvéseit képviselik. Ettől kezdve rendszeresen vásárolnak a Nemzeti Szalon kiállításairól, így kerülnek be Olgyai Viktor, Zádor István, majd Mannheimer Gusztáv, Undi Mariska, Faragó Géza, Pólya Tibor képei. A tendencia felerősödött 1912 januárjától, amikor formálisan is létrejött a XIV. ügyosztály, s hatáskörükbe került a műalkotások beszerzése és a múzeum irányítása. A változással csaknem egyidejűleg nevezik ki Csánki Dénest a „Fővárosi Múzeum vezetőjének állandó helyetteséül", ami a valóságban tényleges vezetői szerepet jelentett.
