Erdei Gyöngyi: Fejezetek a Bárczy-korszak történetéből. Budapest művelődéspolitikája a századelőn (Budapest, 1991)

E vezetőváltozás hátterét kevéssé ismerjük, de talán nem indokolatlan a feltételezés, hogy erre azért került sor, mert a tanácsi irányítás közvetlenül kívánt befolyást gyakorolni a múzeum tevékenyégére, amit Kuzsinszky - a nagytekintélyű archeológus - bizonyára igyekezett korlátozni, míg Csánki Dénes, a fiatal festő - aki e területen teljesen kezdő volt - nem engedhetett meg magának.

4527 Ezt látszik alátámasztani az a tény is, hogy az első években (1907-1909 között) Kuzsinszky terjeszti a tanács elé a javasolt gyűjtéseket, ezután viszont szinte kizárólag tanácsi kezdeményezéssel történik a művek vásárlása.

4537 E befolyás természetesen a külföldi vételekre is kiterjed. Amikor 1913-ban a bécsi Dorotheum műárverezésén egy fővárosi vonatkozású rézmetszetet vásárolnak, az árverés előtt elküldött katalógus alapján Wildner ad felhatalmazást Csánkinak a metszet megszerzésére.

4547 A nyilvántartás - a folyamatosan bekerülő anyag nagy mennyisége, szervezési nehézségek és helyszűke miatt - kezdettől fogva hiányos és akadozó. De az iratok és a leltárkönyv bejegyzéseiből egyértelmű, hogy a korábbi - kizárólagosan történeti szempontú - gyarapítási elvek mellett megkezdik a fővárosban bemutatott - immáron a historizmust túlhaladó - s a korabeli európai stflusáramlatokat is tükröző modern művészi alkotások gyűjtését is. A fővárosi művészetpolitika irányítói keresték azokat a formákat és módszereket, melyekkel a múzeum „holt" anyagát élővé, a városi polgárság számára fontossá, napi életük részévé tehetnék. „Nem tudnánk a főváros számára természetesebb és egyéniségének megfelelőbb múzeumi feladatot, mint amit egy modern galéria nyújt, a XIX. század és napjaink festészetének és szobrászatának nyilvános múzeuma... Ezzel tartozik a város saját múltjának és - a modern galéria jövőjének."

4557 E törekvés megvalósításában fontos szerepet töltött be Wildner, akit a „Huszadik Század" köre révén széleskörű kapcsolatok fűztek a radikális polgári értelmiséghez, s akit európai műveltsége és érzékenysége is alkalmassá tett e változtások közvetítésére. Bárczy is részt vett és meghatározó szerepet vállalt a művészetpolitika irányításában, de ez - a ráháruló, a főváros egészére kiható szervező tevékenység méretei miatt - csak közvetett lehetett A XIV. ügyosztály részéről érdemben csak Wildner foglalkozott képzőművészeti ügyekkel, de a bizottságban ekkoriban olyan szakemberek is helyet foglaltak, akiknek hatása - mint már említettük - intenzíven érvényesült a gyűjtés szempontrendszerének módosulásában. Mindenekelőtt Hock Jánosra utalunk, aki már 1898-ban megfogalmazta, majd következetesen alkalmazta a művészeti élet megújításának, az új szellemiségű művészek pártolásának követelményét, és a Nemzeti Szalon alelnökeként minden bizonnyal részt vett a főváros művészetpolitikájának formálásában. A szakértő tagok között figyelemre méltó még Fischer József építész, a népies szecesszió képviselője, s kollégája, Ullmann Gyula, akinek épületein az európai szecesszió hatása érzékelhető.

4567 Az 1912-től átalakult képzőművészeti bizottság két éven át nem is hívott meg „állandó szakértőket", minden bizonnyal az ügyosztály szervezte tevékenységüket, saját igényei szerint Az iratanyag nem teszi lehetővé e folyamat pontos követését, a változást mégis jelzi, hogy 1914-ben - amikor a XIV. ügyosztály ügykörének módosítása megkezdődött,

4577 ismét szakértőkkel bővítik a bizottságot Érdemes a névsorokon végigtekinteni, önmagában is illusztrálja a tanácsi művészetpolitika hullámzásait, s Bárczy mesteri szervező készségét, mellyel a sokféle törekvést egyensúlyban tartja. A meghívott szakértő tagok: Benczúr Gyula, Kernstok Károly, Lechner Ödön, Lyka Károly, Nemes Marcell, Stróbl Alajos és Szinyei Merse Pál. A bizottság szervezése s a művészetpolitika operatív irányítása továbbra is Wildner kezében marad. Vizsgáljuk meg ezután, hogy a hivatali tevékenység milyen irányban befolyásolta a múzeum képzőművészeti gyűjteményének gyarapodását.