Erdei Gyöngyi: Fejezetek a Bárczy-korszak történetéből. Budapest művelődéspolitikája a századelőn (Budapest, 1991)

és kereskedelmi díjakra 6000 K-át kívántak fordítani. A díjakat a koronázás évfordulóján, június 8-án nyújtják át - s odaítélésük módjáról külön szabályzat összeálb'tását határozták el. Az alapító okiratot és az elkészített szabályzatot a törvényhatósági bizottság 1894. június 6-i közgyűlése fogadta el.

365/ A határozat még belügyminiszteri jóváhagyást igényelt, s amire az nagy késéssel megérkezett, további módosítások váltak szükségessé. Végleges formában csak 1897. május 5-én fogadta el a közgyűlés. Meghatározták - szakok szerint a díjak összegét és kiadásuk módját is. A képzőművészeti díjaknál előírták, hogy a pályázók mutassanak be pályaműveket, és csatolják a pályadíj felhasználására vonatkozó terveiket is. A műépítészeti szakon tervrajzok bemutatását kérték, de jogukban állt az is, hogy a pályázókat egy adott tervezési feladat megoldására kötelezzék. Pontosan meghatározták a bíráló bizottságok összetételét, s teret engedtek - a törvényhatósági közgyűlés tagjai mellett - különböző intézmények (Magyar Tudományos Akadémia, Kisfaludy Társaság, Nemzeti Zenede, stb.) szakértő tagjainak is. A bizottság döntései javaslatként kerültek a közgyűlés elé, érvényessé csak elfogadásuk után váltak. Az alapítólevélben meghatározott feltételek csak néhány évig maradtak érvényben, s - tanügyi tanácsnoki minőségében - éppen Bárczy irányította az átdolgozási munkálatokat. A módosítás azért vált szükségessé, mert mind az alapítvány céljának megfogalmazásában, mind a díjak odaítélésében számos bizonytalanságot és ellentmondást tartalmazott. A tervezetet a tanügyi osztály értekezletén is megvitatták a közgyűlés több tagjának jelenlétében. Ezután készítette el Bárczy az új okirat szövegét, s a bíráló bizottságok összetételére vonatkozó javaslatokat A bíráló bizottság elnöke az alpolgármester, tagjai a városi képviselők, s döntésük azonnal érvényessé vált, a közgyűlésen csak utólagos bejelentésre került sor. Részben megváltoztatta (felemelte) a korábbi korhatárokat, a tudományos, szépirodalmi, festő- és szobrászszakon a 40., évben, a műépítészeti szakon 35., a zenészetin pedig a 30. életévben határozta meg. A zenészed szakon elsősorban zeneszerzőket kívántak díjazni, s csak másodsorban előadóművészeket. Az új alapító okiratot a közgyűlés 1902. június 25-én fogadta el, ezután került a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez az előírt engedélyezés céljából. Az eljárás a szokásos vontatottsággal folyt, így az irat - Wlasics Gyula miniszter változtatási javaslataival 1903 áprilisában került vissza a fővároshoz.

3667 A miniszter főként a bíráló bizottságok új összetételét, a szakértők hiányát kifogásolta, sok tekintetben jogosan. Úgy vélte, hogy a városi képviselők „a pályázók működésének értékét és tehetségét megítélni alig hivatottak."

3677 A tanács kompromisszum-készségét a közgyűlés nem támogatta, ragaszkodott korábbi döntéséhez, ezért hosszas oda-vissza küldözgetés - és a közben bekövetkezett miniszterváltozás - után az új alapítólevél csak 1905júliusában lépett hivatalosan érvénybe. Az elhúzódó eljárás következtében a díjak egy része megmaradt, s a későbbi években az előírtnál gyakrabban hirdettek pályázatokat. Az alapító okirat szerint a tudományos és a szépirodalmi szakon minden harmadik évben adtak ki díjat, melyből 2800 K-át a tudományos, 2000 K-át pedig a szépirodalmi díj nyertese kapott A festő- és szobrászművészeti szakon közel évenként - minden ötödik év kivételével - került sor díjak osztására, váltakozva szobrászok és festők között. Az összeg nagyságát itt4000 K-ban szabták meg, s rendkívüli esetben kétszer is megkaphatta egy-egy tehetséges és szerencsés művész. A díjazás évében a nyertest kötelezték, hogy elkészült munkáját (vagy annak vázlatos tervét) a fővárosnak átadja.