Erdei Gyöngyi: Fejezetek a Bárczy-korszak történetéből. Budapest művelődéspolitikája a századelőn (Budapest, 1991)
Sámuel és Kollár József, Román Miklós, Sándy Gyula, Schmidt Gyula, Schulek János, Sebestyén Artúr, Spiegel Frigyes és Márkus Géza, Stark Izidor, Tőry Emil, Vas József, Zuschmann János. B/ Az elnöki ügyosztály által javasolt további tervezők: Bálint Zoltán és Jámbor Lajos, Böhm Henrik, Dénes Dezső, Fischer József, Gyalus László, Haász Gyula és Málnai Béla, Hickisch Rezső, Jónás Dávid és Zsigmond, Kaszab Miklós, Komor Marcell és Jakab Dezső, Kopecek György, Morbitzer Nándor, Orbán Ferencz, Pogány Móric, Rainer Károly, Schömer Ferenc, Tscheuke Hermann, Vágó László és József, Vidor Emil, Ybl Lajos. Témánk szempontjából elsőként azt kívánjuk szemügyre venni, milyen szempontok vezették a bizottság tagjait és az elnöki ügyosztályt a kiválasztásnál, s milyen szemléletet tükröz a kialakított építészi gárda. Ezután azt vizsgáljuk meg, kik kaptak megbízást a tervezésre, - mert sok esetben a névsorokban sehol sem szereplő építészek is feladatot kaptak a későbbiek során. Mint látható, a századelő csaknem minden építészeti irányzatának képviselője helyet kapott itt, a szinte kizárólag történeti stílusokat alkalmazó Aigner Sándortól a premodern irányzat jeles egyéniségeként számontartott Lajta Béláig. A névsorok összehasonlításából nem állapítható meg szignifikáns különbség a bizottság és az elnöki ügyosztály (s itt elsősorban Bárczyra, Kabdebó Gyulára és Wildner Ödönre gondolhatunk) nézőpontja között. Ez utóbbi névsorból mégis ki kell emelnünk néhány nevet, melyet a bizottság figyelmen kívül hagyott, és akik kiemelkedő alakjai az ez időtájt formálódó új építészeti stílusoknak. Mindenekelőtt Vidor Emilre, a szecesszió egyik kiváló képviselőjére utalnánk, a lechneri minták nyomán haladó Komor Marcell - Jakab Dezső építészpárosra, Morbitzer Nándorra, s Málnai Bélára, akiket ekkortájt bizonyára túlságosan ismeretlennek találtak a bizottság tagjai. A felvetett - s a megbízók szemléletét kutató kérdés megoldásához közelebb visz, ha azokat az építészeket soroljuk fel, akik végül is nem kaptak megbízást, majd áttekintjük a névsorokból hiányzó, - de később mégis feladatot kapott - építészeket. Ez azért is célravezető, mert a szelekciót ekkor már nagyrészt az elnöki ügyosztály végezte. Nem jutott feladathoz a már említett Aigner Sándor, Arkay Aladár, az akkoriban ugyancsak lechneri formákat és elképzeléseket felhasználó újító szellemű művész, a német szecesszió stílusában alkotó Révész Sámuel és Kollár József építészpáros, a korszak népi formakincsét a premodern irányzatokkal párosító nagytehetségű Medgyaszay István, a magyaros stílustörekvésekhez kapcsolódó Töry Emil - Pogány Móric páros, a geometrikus szecesszió szellemében alkotó Vágó testvérek és Vidor Emil. A felsorolt és később mellőzött építészekre talán az a legjellemzőbb, hogy nehezen sorolhatók be egy-egy irányzatba, ugyanakkor a program irányítói - valószínűsíthetően fontosnak tekintették, hogy általánosan elfogadott, „kiérlelt" stílusok jellemezzék a főváros külső képét - már mennyiségüknél fogva is - nagymértékben befolyásoló épületeket. S mint a kész épületek áttekintésekor látni fogjuk, a program nagyobb részénél ez volt a meghatározó annak ellenére, hogy a kiválasztott építészek között is akadtak modern szelleműek - mindenekelőtt Lajta Béla, Pártos Gyula, Sebestyén Artúr - s emellett az itt tárgyalt tervezői névsorokon túl is sor került megbízásokra. Először azokról az építészekről kell szólnunk, akik a mérnöki hivatal keretén belül - bizonyára az elnöki ügyosztály kezdeményezésére - terveztek épületeket Alkotásaik nagyobbrészt a késő eklektika jegyében születtek, kevés közöttük a korszak átlagszínvonalán felülemelkedő épület. A program értékelésekor ismertetésükre még visszatérünk. Döntő jelentőségű azoknak az építészeknek a részvétele, akik ugyancsak hiányoznak a névsorokból, de alkotásaik - némiképp a korábbi elemzés ellentéteként - sajátos szellemet, az erdélyi népi építészet hagyományait plántálták át nagyvárosi környezetbe. A „Fiatalok"
