Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Szücs György: A Rákosi Mátyás Művek

ta. Nagyapja mint kovácsmester 1848-49-ben a felkelő parasztok kaszáját egyenesítette. Sopronban a Fehér Ló szálló udvari épületében laktak, ahol korábban megfordult Rákóczi Ferenc is. Később Londonban a British Museum könyvtárában járt, ahol annakidején Marx dolgozott. Ilyen előzmények után szükségszerű volt a találkozása Leninnel, akivel másfél órán át beszélgettek. „Lenin már az első találkozáson nemcsak megismerte, de meg is szerette Rákosi elvtársat".

17 (Pór Bertalan vázlatának (1954) tanúsága szerint Lenin lábát átvetve lendületesen beszélt, míg Rákosi zárt testtartásban, elfogódottan ült, és hallgatta mesterét.) A két világháború között sokéves fegyházbüntetésre ítélték, amelyre 1948-ban - a londoni Times-t idézve - utal is: „A nép tiszteli a vezetők múltját... Mert Magyarországon Rákosi és Vas együttesen vagy 30 esztendőt töltöttek el a börtönben".

18 Amikor 1926-ban Rákosi az utolsó szó jogán kifejtette az akkori rendszer megbuktatásának programját, a bíróság elnöke közbeszólt: „Rákosi, ne legyen próféta, szorítkozzék védelmére..."

19 A háború után, a próféciák beteljesedésének idején, A Rákosi-per anyagábólszerkesztett könyv „a kommunista meggyőződéstől fűtött törhetetlen egyéni bátorságnak és a világ dolgozói nagyszerű összefogásának hőskölteményét" mutatta be. Egy populáris mitológiában azonban a „nép fia" nem különülhet el a tömegektől, a propaganda feladata a „haza atyja" kép

20 aprólékos kidolgozása és megjelenítése. A végeredmény igen gyakran meseszerű alakot ölt, amikor az egyszerű emberek személyesen is találkoznak vele. Az élmény egyik oldalról revelatív (v.o. Rákosi találkozása Leninnel), a másik oldalról viszont közvetlen, mint egy családi összejövetelen. A legjobban Szeberényi Lehel „A hegyek elmozdulnak" című regényében figyelhető meg ez a kettősség. Csorba Mátyás vasmunkás meghívást kap a Parlamentbe Rákosi Mátyáshoz. Rákosi már korábban volt látogatóban a vidéki kohóban, amelyik most éppen Sztálin 70. születésnapjára készül. Csorba zavarban van, s mielőtt kopogna a megfelelő ajtón, végigsimítja a haját, megigazítja a ruháját. A titkár leülteti, s pontosan kilenckor kilép Rákosi. „Alacsony, zömök férfi áll a nyílásban, egy nagyon kedves, nagyon közvetlen ember. Okos, meleg tekintet, derűs és nyílt arckifejezés. Az is, aki életében először látja, úgy érzi, mintha ez a kis ember nagyon régi, nagyon jó barátja lenne. Vagy egyenesen az apja." Rákosi derűs közvetlenséggel kezet nyújt a druszájának. A vendég pedig „csak azt nem értheti, honnan ismeri őt ez a drága, imádott ember, akiért az égvilágon mindenre képes volna s akire mindig olyan áhítattal, csodálattal és végtelen tisztelettel gondolt és akire felnéz mindenki... Még azt is tudja, hogy ő is Mátyás." A beszélgetés során Rákosi hangja otthonosan és barátságosan cseng, részletesen ismeri a gyár problémáit, higgadtan, mégis kicsit meghatódva próbálja irányítani Csorba határtalan lelkesedését, aki olykor belezavarodik a mondandójába. „Nagyon jól tudja ez a bölcs férfi, hogy az emberek és éppen az igazabb emberek mindjárt természetellenes pózba vágják magukat, ha arról van szó, hogy lefényképezik őket. vagy arról, hogy vizsgázniuk kell