Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Szücs György: A Rákosi Mátyás Művek

valaki előttjL.) Hát Rákosi elvtárs előtt is így van a legtöbb ember, hogy az egyúttal vizsgázás."

21 A fenti példából kitűnik, hogy miként Magyarország és Rákosi is állandó megfelelési kényszert érzett a Szovjetunió iránt, a „családiasított", paternalista társadalomban szintén él ez az érzés a család feje - a páter - iránt. A teljesítménykényszeres vizsgaszituációban az érzelmi ambivalencia mindennapos, az elültetett bűntudat, a lelepleződéstől való félelem - hiszen a tanító mindent tud - lélektanilag érthetővé teszik azt a túlhajtott vidámságot, harsány optimizmust, amelyet a korszak kitermelt magából. A paternalizmus léte viszont egy sajátos mfantilizmust feltételez. A társadalom tagjai folyamatosan elvesztik döntési lehetőségeiket, s ezáltal képességeiket is. Az „egycsatornás valóságban" az emberek nemcsak arra figyelnek, amit csinálnak, hanem, hogy mit szól hozzá a vezető. A munkapad és Rákosi jelenlétének tudata az egyszerűsített képlet két oldala. Miként Benedek Jenő Drága Rákosi elvtárs jelentjük (1952) című képén, amelyen a gyár szerelőcsarnokában munkabeszámolót körmölő dolgozókat örökített meg.

22 Az alattvalók nemcsak a régmúlt idők isteneinek vittek ajándékokat, hogy kifejezzék hódolatukat és szeretetüket, hanem az új korszak eljövetelét hirdető és a megvalósítás útját mutató vezéreknek is. Az ajándékozás társadalmi szinten a vezér tekintélyének további elismerését jelzi, a vele való egyetértés és összetartozás folytonosságát biztosítja. Pierre Bourdieu ezt a gyakorlatot „a kialakult kapcsolatok újratermelésének munkája"-ként határozza meg — ide sorolván az ünnepeket, ceremóniákat, látogatásokat is —, amely nélkülözhetetlen feltétele a csoport (itt a társadalom) létének.

23 A vezér nem elfogadja, sokkal inkább megengedi az ünneplést: hiszen a tömeg saját magát ünnepli az ő képmásában. Az 1949. december 21-én 70 éves Sztáiin születésnapja a szocializmus eszméjének, a tanítások igazságának szavakban, képekben megfogalmazódó bizonyságtétele volt. A nagy születésnap lehetőséget adott a világ dolgozóinak, hogy ők is részesedjenek az ünnepségekből A küldött táviratok ismertetése mellett a sajtó hangsúlyos helyen számolt be arról, hogy Franciaországban 41 gyűjtőközpontot állítottak fel a Sztálinnak küldendő ajándékok „beszolgáltatásának" megsegítésére. Az ajándékokat a városok párizsi székházában állították ki.

24 A budapesti ünneplést megelőzően több olyan esemény zajlott a fővárosban, amelyek a hangulati előkészítést szolgáfták. November 20-ára esett a Lánchíd felavatásának 100. évfordulója. A magyar múlt valóban jelképi erejű alkotása Széchenyi nevét s az „elbukott" forradalmat idézte fel. Bebrits Antal közlekedési miniszter emlékeztetett rá, hogy akkor Haynau haladt át rajta elsőként., A hídra ma a magyar dolgozó tömegek, 1848 örökösei és továbbfejlesztői lépnek rá először a szocializmus felé vezető nagy menetelésükben."

25 A Munkásmozgalmi Intézet szintén jói időzítette felújított kiállításának megnyitóját, amely azonban csak áttételesen Sztálin, sokkal inkább Rákosi világtörténelmi jelentőségét bizonyította. „Egy perere sem szabad megfeledkezni arról — mutatott rá beszédében Kállai Gyula —, hogy minden eddigi és minden jö-