Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Szücs György: A Rákosi Mátyás Művek

nelmi esélye s küldetése. „Nekünk jutott az a történelmi feladat, hogy valóra váltsuk és továbbvigyük a magyarság legjobbjainak álmát: Kossuthét, Petőfiét, aki száz évvel ezelőtt mint kommunista agitátor bukott el a választáson és aki hirdette, hogy eljön az idő, amikor nem lesznek többé kiváltságok kevély nagy tornyai: amikor a bőség szarujából mindenki egyformán vehet és a tudás napvilága ragyog be minden ház ablakán..." - hangzott el 1948-ban Rákosi Mátyás beszédében/* A magyar múlt történelmi személyiségeit éppúgy igazoló bizottságok elé állították, mint a háború előtti korszak prominens képviselőit. A történelemszemlélet változása legszembeötlőbben a köztéri szobrok kicserélődésén mérhető le. A dunaparti Petőfi-szobor és Pásztor János Rákóczija a Kossuth téren megmaradt. Ugyanott viszont Horvay János lemondó Kossuthját Kisfaludi Stróbl Zsigmond előre mutató, optimistább alkotása váltotta fel Eltűntek a régi rend alakjai: Werbőczy, Tisza István, Klebelsberg Kunó, a millenniumi emlékről a Habsburgok, hogy átadják helyüket az átfogalmazott „demokratikus" szobroknak, Dózsának, Thököfynek, Hunyadinak, majd pedig Sztálinnak. Az utcákon, tereken a bárki által „leolvasható", s ezáltal félre is érthető művek mint ideológikumok mellett jóval autentikusabbak a vezér kinyilatkoztatásai. Az általa felmutatott történelmi figurák a különféle érvrendszerekben fontos feladatot látnak el: érzelmileg átélhetővé teszik az olykor száraz mondanivalót, s történelmi dimenziót adnak az aktuális problémáknak. Egy ilyen történelmi láncolat bontakozik ki abból az idézetgyűjteményből, amelyet Rákosi Mátyás beszédeiből történészek állítottak össze, és 60. születésnapjára nyújtottak át neki.

10 A piros könyvecskéből kiderül, hogy „a történet a haladó és a reakciós erők küzdelmének színtere, és a történeti múlt haladó hagyományai a jelen küzdelmeiben is nagy erőforrást jelentenek." A kezdőpont természetesen István, az általános haladás és a (németellenes!) függetlenségi harc képviselője. Ezt a vonalat követi Hunyadi János, aki már a plebejus tömegekre támaszkodva védi „a haladás ügyét". A kizsákmányolók elleni harc első elítéltje Dózsa György, az évszázadokon keresztül tartó függetlenségi harcot pedig Rákóczi folytatja. Neki nagy érdeme, hogy az ugyancsak németellenes küzdelmei során az orosz kapcsolatok kiépítésén is fáradozott. A következő időpont 1848, amikor Kossuthnak, Petőfinek, Táncsicsnak jut kiemelkedő szerep. A meg nem valósult forradalom nagy kísérlete 1918-19-ben következik be, melynek alapja „az orosz forradalom magyarországi kisugárzása volt." Rákosi Mátyás nemcsak teoretikusként, de tevékeny résztvevőjeként „maga dolgozta ki e korszak magyar történetének alapvető kérdéseit", rávilágított a népellenes kormányok demagógiájára, a Horthy-rendszer és a külföldi imperializmus viszonyára, az áruló szociáldemokrácia lényegére. Csak a második világháború után alakult ki olyan helyzet, hogy hosszú idő után „a magyar nép nyugodtan tekinthet jövője felé". Rákosi Mátyás a teleologikus történelmi láncolat végpontján, a nemzeti képeskönyv utolsó lapján helyezkedik el: személye forrasztja egybe a Szovjetunióban győzedelmeskedő szocializmus eszméjét és a magyar progresszió múltbeli hagyománya-