Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Szekeres József: Nagy-Budapest létrehozásának történelmi előzményei

pezte az egyetlen ún. „városi tájat", amely a nyugat-európai régiókkal és szinttel összehasonlítható volt. Ebben a világvárosban, és a hozzá kapcsolódó peremöveze­tekben tömörült az első világháború után megkissebbedett ország iparának mint­egy háromötöde, kereskedelmének négyötöde, kultúrájának, igazgatásának túlnyo­mó része. Más megközelítésben: 1938-ban, az utolsó békeévben az ország területé­nek e fél százalékán élt a lakosság 17%-a, itt működött az összes gyár 47%-a, itt dol­gozott a magyar munkásság 62%-a, és itt állították elő a teljes magyar ipar terme­lésének 57%-át. Ha Budapesthez nemcsak közvetlen környékét, hanem az egyesü­léskori agglomerációs övezetet is hozzászámítjuk, akkor mintegy 2 milliós lakosság­számról beszélhetünk. S ha így tekintjük Budapestet, akkor azt is tudnunk kell, hogy e nagyváros pl. 1941-ben 5. fővárosa volt Európának, amelyet csak London, Párizs, Berlin és Moszkva múltak felül. 2 Az 1950. évi egyesítéskor Nagy-Budapest településföldrajzi egységet képezett, amely több különböző közigazgatási egység összeépüléséből jött létre. Az egyesítés a szervezetileg osztott települést egy igazgatási egységbe foglalta. Arról történt ak­kor és ott döntés, amit az élet már vagy ötven éve létrehozott és a liberális, meg az ellenforradalmi rendszerek kormányai vagy nem tudtak, vagy nem akartak megva­lósítani. A kortársak, a döntést előkészítők és végrehajtók, mint látni fogjuk, azonban pontosan tisztában voltak az 1872 óta bekövetkezett második fővárosegyesítés je­lentőségével. A már idézett törvény indokolása szerint: „Budapest főváros környé­kén fekvő városoknak és községeknek a fővárossal történő egyesítése régi, több év­tizedes múlttal bíró törekvés. E törekvés lényegében Pest, Buda és Óbuda városok egyesítésekor (1872) nyomban jelentkezett, nyilvánvalóan azért, mert a megállapí­tott határ már akkor sem felelt meg a viszonyok követelményeinek. A főváros kör­nyékén fekvő városok és községek tervszerűtlen fejlődése, további új telepek rend­szertelen keletkezése folytán a fővárossal történő egyesítésre irányuló törekvés év­ről-évre fokozott mértékben jelentkezett. Az egyesítést azonban a kapitalista rend­szer osztályszempontjai megakadályozták. A törvényjavaslat e törekvés reális célja­it és gyakorlati szükségességét mérlegelve Budapest főváros területét akként álla­pítja meg, hogy a környező hét megyei várost és 16 nagyközséget a fővárossal egye­síti." 3 Érdekes Pongrácz Kálmán, Budapest első munkás polgármesterének ezirányú véleményét is idézni, melyet 1949. nyarán tartott polgármesteri székfoglalójából emeltünk ki: „Pártunk célul tűzte ki, hogy 1950. január 1-jére megvalósítja a pest­környéki dolgozók százezreinek régi vágyát: Nagy-Budapestet. A régi városvezetők fél évszázadon keresztül fecsegtek és vitatkoztak azon, hogyan lehet elodázni az élet által felvetett kérdést, Nagy-Budapest megvalósítását. Fél évszázadon keresztül nem mertek és nem tudtak e problémához hozzányúlni... mert féltek a magyar mun­kásosztály hatalmas seregének, a nagybudapesti munkásságnak összeolvadásától... a magam részéről örülök, hogy ebbe a munkába bekapcsolódhatom, mert hiszen

Next

/
Oldalképek
Tartalom