Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Kresalek Gábor: A munka hősei

feladatokat tűz dolgozó népünk elé, melyek helyesek, időszerűek és megoldhatók. ... A termelés növekedése összefüggésben van a politikai öntudattal."

13 Különösebb szövegelemzés nélkül is igazoltnak tekinthetjük a politikum primátusát e területen is. Voluntarizmusból, megfontolatlanságból, kapkodásból, ködös ideológiákból építkezett a munkaverseny, de bizonyos pontokon, ha sokszor torzán is, illeszkedett a valósághoz. 1. Az anyagi érdekeltségnek, melyről Rákosi azt mondta, hogy a díjazást publikussá keil tenni - hiszen az serkentő erő lehet - feltétlenül volt reális alapja. A magasabb fizetés az elérhető juttatások reményében sokan álltak versenybe. 2. A munkamódszer fejlesztések, bizonyos racionalizálások a lepusztult, öreg gépparkkal rendelkező országban modernizációs illúziót keltettek. Linder József sztahanovista mozdonyvezető a kongresszuson azt mondta: „Ha eredményt értem el annak tudom be, hogy szerettem a rám bízott gépet, úgy kezeltem, úgy foglalkoztam vele, mint a legjobb baráttal, legjobb segítőtárssal." Szavai a munkaeszközökhöz való ragaszkodásról tanúskodnak. Átmenetet mutatnak a paraszti mentalitásból következő föld, állat, háziszerszámok stb. kötődő viszony és a technikával együtt élő városi munkás attitűdje között. Különösen fontos ez, ha figyelembe vesszük, hogy a természet a korszakban a kihívást, az átalakítást, a legyőzendő ellenfelet, mondhatni ellenséget jelenti az e régióban élő ember számára. A technika bűvölete, az apró fogásokkal hatékonyabbá tett gépek iránti naiv rajongás a modernizáció igényét és egyszersmind ezen keretek közötti félresiklott megvalósítását jelenti. 3. Furcsa összefüggésekre figyelhetünk föl a verseny és az anyaghiány összefüggéseinek vizgálatakor. Egyik oldalról arra kell rávilágítani, hogy az anyaghiány folyamatossága nyilvánvalóan irracionálissá kell, hogy tegyen minden felajánlást, értelmetlenné kell tegye hatékonyság szempontjából a versenyt. De mégis fel kell figyelnünk a valóság egyáltalán nem szándékolt beszivárgására, ha az érem másik oldalát vesszük szemügyre. Ha a versenyt a szervezők minden szándéka ellenére kampánynak tekintjük, példa rá a sztálini-műszak egy napja, amikor szinte minden jelentős üzem, minden dolgozója túlteljesített, elfogadható az eredmény. Hiszen, egy gyárban, ha nincs anyag, nincs munka sem, ellenben amikor van, az anyagot gyorsan és extenzív módon kell feldolgozni. Ez az esetenkénti „rohammunka" ha nem is az elképzelések szerint, de tökéletesen megfelel a munkaversenyzési forma hajszoltságának, és tényszerűen része volt az üzemek napi életének. 4. Végül, de nem utolsó sorban valós igényekre adott torz válaszként szemlélhetjük a nők bekapcsolódását a versenybe. E tény ugyanis és különösen azok a munkaterületek, ahol erre sor került az emancipáció terepei voltak. Jól tudjuk, hogy az ilyenfajta „emancipációnak" semmi köze sincs a nők felszabadulásához, de az iparosítás következtében tanyákról, aprófalvakból a városokba áramló iskolázatlan parasztasszonyok és lányok számára élményszerűen sokat jelentett gépekkel dolgozni, és esetenként nemcsak a hagyományosan női iparágakban (textilipar) ugyan-