A budapesti rendőrfőkapitány elnöki reservált iratai 1883-1885 (Budapest, 1990)

Bevezető

2. A bűncselekményeket el kellett hárítaniuk, vagy ha már elkövették azokat, akkor a tettesek kinyomozásával együtt az illetékes hatóságok tudomására kellett hozniuk. Ha az európai nagyvárosok rendőri szervezeteivel — Bécs, Berlin, Párizs, London — hasonlítjuk össze a budapesti rendőrség szervezetét és feladatkörét, legszembetűnőbb a bécsi rendőrséghez való hasonlósága. A többi nagyvárosban vagy sokkal tágabb értelmezést kapott a rendőri szervezet feladatköre és a rendőrség egyben közigazgatási teendőket is ellátott (Berlin, Párizs), vagy a budapestinél szűkebb határok között mozgott ez a feladatmeghatározás, mint pl. Londonban, ahol a bűncselekményeket a rendőrség nem üldözhette hivatalból, hanem magánvád alapján a felek kérésére nyomozókat bocsátott rendelkezésükre az ügyek kiderítésére. A budapesti rendőrséget nemcsak a feladatkörök hasonlósága kötötte a bécsi rendőrigazgatósághoz. 1882-ben belügyminiszteri rendelet tette kötelezővé a budapesti rendőrfőkapitány számára, hogy a munkásmozgalomra vonatkozó értesüléseit a belügyminiszteren kívül a bécsi rendőrigazgatósággal is közölje. Az információcsere a két rendőri szervezet között kölcsönös volt. Igen szoros és élénk kontaktus jött létre a két szervezet között, amely nemcsak a Monarchia területére, hanem szinte egész Európára, sőt esetenként még a tengerentúlra vonatkozó értesüléseket is tartalmazott. Visszatérve a rendőrség szervezeti kialakulásának ismertetéséhez, a fővárosi rendőrség hatáskörét az 1881. évi XXI. törvénycikk a következőkben határozta meg; a rendőrséget megilleti: I. az engedélyezés joga (5. §.) II. az intézkedés joga (6., 8., 11., 54. §.) III. a büntetésszabás joga (8. §.) IV. a kényszervégrehajtás joga (9., 10., 21. §.) V. a karhatalmi jog (16., 18., 29., 30., 32., 33., 34. §.) VI. a bíráskodás joga, ez a jog az 1880. évi XXXVII. törvénycikk által a közigazgatási hatóságokhoz utalt kihágási ügyekre is vonatkozott. A rendőrség hatáskörébe tartozó jogok közül a főkapitányi elnöki reservált iratok vonatkozásában bennünket elsősorban a kényszervégrehajtás joga érdekel. A fővárosi rendőrség kény szervégrehajtási jogát szabályozták részint a már említett paragrafusok, részint a belügyminiszter 9389/ 1885. szám alatt kiadott rendelete a toloncozásról. Az 1881. évi XXI. törvénycikk 10. §-a szerint a rendőrségnek joga volt bizonyos tárgyakat elkobozni vagy zárolni, egyes üzletek vagy üzemek, pl. nyomda működését ideiglenesen beszüntetni. Ugyanezen törvény 21. §-a veszélyes helyzet esetén, vagy veszélyes személy ismeretében felhatalmazta a rendőrséget a házkutatás és a személymotozás végrehajtására. A toloncozásról szóló, már említett szabályrendelet értelmében pedig a fővárosi rendőrség a területéről kitiltott személyeket kényszerútlevél vagy toloncozás útján eltávolíthatta. Az iratok tanúsítják, hogy ezekkel a jogokkal igen gyakran élt a rendőrség, ha a korai magyarországi munkásmozgalom elleni fellépésről volt szó. A XXI. törvénycikk 29. §-a a karhatalmi jogok meghatározásán belül részletesen foglalkozott a rendőrség letartóztatási jogával. A paragrafusban foglalt letartóztatási határidőt túlléphette — és rendszerint túl is lépte — a rendőrség az eltoloncolásra váró személyek esetében, mindaddig fogva tartván őket, ameddig illetőségi helyüket kinyomozni nem tudta. Ezáltal kenyérkeresőjüktől fosztotta meg a munkások családjait, akiknek súlyos gondok, kilakoltatás és nyomor lett az osztályrészük. Az 1881. évi törvénynek még egy említésre méltó intézkedését kell megemlíteni. Meghatározta a budapesti rendőrség működési körét, vagyis azt a területet, ahol tevékenységét kifejthette. A törvény ezt az 1872-ben egyesült főváros összes bel- és külterületére kiterjesztette, értve ezalatt az egyesített két fővárost, Pestet és Budát, Öbuda mezővárost és a Margitszigetet. A működési kör vagy terület a későbbi esztendők során egyre gyarapodott. Az 1889. évi V

XLVI. törvénycikk a meglevő tíz fővárosi rendőrségi kerülethez csatolta Üjpestet és Rákospalotát, az 1912. évi LX. törvénycikk Pesterzsébetet, Kispestet és Pestlőrincet, az 1916. évi XXXVIII. törvénycikk pedig Csepel nagyközség területét. Amiként a rendőrség működési körébe tartozó terület is fokozatosan bővült és alakult, ugyanúgy a fővárosi rendőrség hivatali szervezete is lépésről lépésre, részben az új feladatok, részben a technika fejlődésének hatására, évtizedek során épült ki. A hierarchikus szervezet felett mint legfelsőbb felügyelő és ellenőrző hatóság a belügyminiszter állt. Az államrendőrség irányítását a miniszter a belügyminisztérium két rendészeti ügyosztályán keresztül látta el. Az egyik a VI. ügyosztály, amely a „Rendőri szervezeti osztály" nevet viselte, a másik a VII. ügyosztály, azaz a „Közbiztonsági osztály" volt. 7