A budapesti rendőrfőkapitány elnöki reservált iratai 1883-1885 (Budapest, 1990)

Bevezető

apparátus működését, módszereit, a hivatalszervezeten belül a fölé- és alárendeltségi viszonyokat, és mélyreható pillantást vethetünk a hivatalos politika kulisszái mögé. A budapesti renrőrfőkapitányság elnöki reservált iratai 1883-tól 1918-ig egy rövid, de eseményekben gazdag történelmi időszak dokumentumai. Az iratok utóélete is izgalmasan, a történelmi változásoknak, hányattatásoknak kitéve alakult. 1919 augusztusában a fővárost megszállva tartó román csapatok parancsnoksága Romániába szállíttatta a rendőrfőkapitányság iratait, ahonnan csak 1956-ban, a Párttörténeti Intézet közreműködésével kerültek ismét vissza a magyar állam tulajdonába, majd 1957-ben az iratgyűjteményt átadták Budapest Főváros Levéltárának, ahol azóta őrzik a VI. 1. a. levéltári jelzet alatt. E hosszú vándorút során az iratok egy része elveszett vagy csak hiányosan maradt fenn. Az 1900, 1901 és 1904-es esztendőkből nem találunk iratokat, 1908 után pedig már csak töredékekre számíthatunk. Viszont az 1895-ös, 1898-as, 1899-es, 1907-es és 1908-as évek iratai csaknem teljesen megmaradtak és bőségesen gazdag forrásanyagot kínálnak. 1883—1918 között összesen 27 872 iratszámot találunk, ami azt jelenti, hogy ennyi aktát ölel fel az iratgyűjtemény. Egy-egy akta természetesen ennél több iratot foglal magában. Az aktákon belül található iratok száma igen változó, átlag egy vagy két iratot tartalmaz egy akta, de nem megy ritkaságszámba a közel húsz vagy annál több iratot egy iratszám alatt összegyűjtő akta sem. Ezt a tekintélyes iratmennyiséget 98 levéltári dobozban tárolja a Fővárosi Levéltár. Jelen kötetünk, amelyben három év 1883, 1884, 1885 iratait dolgoztuk fel, 2198 iratszámot — azaz aktát — és 3074 iratot tartalmaz. Ez kilenc levéltári dobozban helyezkedik el. Sajnos, az iratok közül itt is sok elkallódott. Így az 1883. évben 38 iratszám, 1884-ben 171 és 1885-ben 25 iratszám, vagyis akta hiányzik. Budapest Főváros Levéltárának vezetősége 1976-ban úgy döntött, hogy ezt az értékes iratanyagot nyomtatott formában teszi hozzáférhetővé a kutatók és a levéltárosok számára. Bár az iratok egy csekély töredékét már feldolgozták, különböző, a magyarországi munkásmozgalommal foglalkozó történeti publikációkban — elég talán ha itt az egyik legjelentősebb ilyen jellegű munkát a Magyarországi Munkásmozgalom Válogatott Dokumentumai című többkötetes kiadványt említem meg —, de az eddigi feldolgozások csak egy-egy érdekesebb iratot ragadtak ki, nem mutatták be, mert nem is volt feladatuk, a történelmi-társadalmi változásnak, fejlődésnek azt a folymatát, amelyet csak az iratgyűjtemény egészének ismerete adhat. A kutatók előtt új összefüggések válhatnak így a részletek gazdagságán keresztül világossá és ennek révén egy történelmi periódus alaposabb, mélyrehatóbb feltárásához kaphatnak ösztönzést. A levéltárosok munkáját ugyancsak megkönnyíti, ha az iratok ismeretében gyorsabban és pontosabban tájékoztathatják a kutatókat. Arról az előnyről se feledkezzünk meg, amit ez az állagvédelem számára jelent. Nem szükséges ezentúl az, hogy több doboz minden iratát kézbe vegye a kutató, óhatatlanul károsodásnak téve ki a törékeny papíranyagot. Elegendő, ha a kötetben ismertetett iratokból az őt közvetlenül érdeklő iratokat kéri ki megtekintés vagy másolat készíttetése céljából. Az iratgyűjtemény kétségtelenül nagy, de mert egy lezárt, egységes gyűjteményről van szó, ez mégis megvalósítható vállalkozássá teszi teljes feldolgozását, nyomtatásban való megjelentetését. Ám bármennyire indokolt ez a feladat szakmailag, vagy vonzó az értékes iratok közkinccsé tételének gondolata, a megvalósítás nehézségeiről sem szabad megfeledkeznünk. Már a kezdet kezdetén felmerült a kérdés: lehet-e, szabad-e forráskiadványként kiadni az iratokat. Hatásos megoldás lett volna, ha nem akadályozza meg ezt az elképzelést az iratgyűjtemény terjedelme, ám ez már eleve meghaladta a kiadvány számára fenntartott anyagi és technikai lehetőségek kereteit. Forráskiadvány esetében az iratok többnyelvűsége is fokozta volna a terjedelemmel kapcsolatos nehézségeket. Akkor ugyanis az irat nyelvének megfelelő közlése után, az irat tartalmát, ha nem is szó szerinti, de legalább rövidített magyar nyelvű fordításban is közzé kellett volna tenni, ami megint csak a terjedelem növekedésével jár együtt és a kiadvány szerkezete is nehézkesebbé válik. Mindezen meggondolások és az előzetes viták alapján végül is egyetlen út látszott járhatónak: az iratgyűjtemény regeszták formájában való megjelentetése. Ez a megoldás a legalkalmasabb arra, hogy az áttekinthetőség követelményét szem előtt tartva az állag teljes iratanyagát közrebocsáthassuk. Ennek a feldolgozásnak a lényege az, hogy az iratok tartalmát röviden ismertetve az iratokat az állagon belül elfoglalt helyük sorrendjében közli és így teljes áttekintést ad mind az állag tartalmáról, mind a szerkezetéről. A kiadványban az itt felsorolt különálló részeket találjuk: I. Rövidítések jegyzéke II. Regeszták III. Név- és tárgymutató IV. Tartalomjegyzék. 14