A budapesti rendőrfőkapitány elnöki reservált iratai 1883-1885 (Budapest, 1990)

Bevezető

vagy az új rendszerű nyomtatványokból nem volt elegendő, vagy a tisztviselők idegenkedtek még a használatától. Ennek ellenére az adminisztrációs munka megkönnyítésére a nyomtatványok sora egyre szaporodott. 1884-ben tűnt fel a „Kézbesítési ív", amelyen első helyen az iktatói szám szerepelt, utolsó adata pedig az átvevő aláírása és lakcíme volt. 1885-től ,,A budapesti rendőri bejelentési hivataltól" fejléccel új nyomtatványt bocsátottak ki. Ugyanis a Bejelentési Hivatal feladatai közé tartozott az úgynevezett „figyelőlapok" készítése és kezelése azzal a céllal, hogy a nyomozás alatt álló személy adatait azon nyilvántartsa és minden reá vonatkozó új információt feljegyezzen. Ezen a nyomtatványon jelentették a főkapitánynak az újabb adatokat is. A rendőrtisztviselők és polgári biztosok, nyomozók munkájának eredményét a „Jelentés — Budapest fővárosi rendőrség" elnevezésű nyomtatványon rögzítették. A „Napi Jelentés"^ a központi felügyelő tisztviselő használta a hivatalos időn kívül történt jelentékenyebb esetek és letartóztatások regisztrálására. A régi „patriarchális" állapotok megszűnésének egyik jele volt, hogy a barátságos hangzású „Meghívás" helyét a sokkal ridegebb, de a valóságnak inkább megfelelő „Idézés" foglalta el. 1884-ben jelentette meg először a belügyminisztérium a „Hivatalos Rendőri Közlöny"-t és a rendőrfőkapitány már ekkor azzal a kéréssel fordult a belügyminiszterhez, hogy egy keresett szocialista személyleírását és a körözéséről szóló közleményt tegyék közzé a lapban. Ez aztán rendszeres gyakorlattá vált olyannyira, hogy később már belügyminiszteri engedély nélkül a főkapitány közvetlenül fordulhatott a hivatalos lap szerkesztőségéhez, ha a körözést jónak látta minél szélesebb körre kiterjeszteni. A lap egyébként csak 1896-ig volt „Hivatalos Rendőri Közlöny", 1896-tól 1919-ig címváltozás folytán mint „Rendőri Közlöny" jelent meg. A „hivatalos" szót egyébként az iratokban már korábban is gyakran elhagyták a megnevezésekor. A fővárosi rendőrség működésében jelentős szerepe volt a kerületi rendőrkapitányoknak. A fennmaradt dokumentumok alapján megállapíthatjuk, hogy az 1883—1885 közötti három esztendőben kevés kivételtől eltekintve, körükben személyi változásra nem került sor. A kerületi rendőrkapitányok névsora: I. kerület: Kovics Károly II. kerület: Ebenhöch Antal III. kerület: Engelbach Károly IV.—

V. kerület: Farkassányi Kálmán 1885ben Gyalókay Lajos, Splényi Ödön VI. kerület: Alkér Jenő 1885-ben Farkas Lajos VII. kerület: Géczy István VIIL—

IX. kerület: Urs Nándor X. kerület: Szlávy László Tulajdonképpen rajtuk múlott legtöbbször, hogy mennyi valósult meg a főkapitány által hozott határozatokból. Több ízben előfordult, hogy a rendőrügynökök jelentéseivel ellentétben a szocialista munkásokról kedvező véleményt adtak, s a főkapitány ezt az információt továbbította a belügyminiszterhez. A belügyminiszternek azonban más hírforrásai is voltak. Magát a rendőrfőkapitányt is megfigyelték, így a mulasztásokról, az intézkedések elodázásáról, a fegyelem hiányáról a belügyminiszter igen gyakran előbb értesült és nem késlekedett rosszallását a rendőrfőkapitány tudomására hozni. Thaisz Elek rendőrfőkapitánysága idején Tisza Kálmán belügyminiszternek erre bőven nyílt alkalma. Thaisz magánérdekei miatt igen gyakran elhanyagolta hivatali kötelességeit. Korruptsága közismert volt. A mulasztásaiért kapott szigorú figyelmeztetések vagy felelősségre vonás után Önkényeskedéssel igyekezett a tekintélyén esett csorbát kiköszörülni. A közbiztonsággal nem sokat törődött, ugyanakkor a végrehajtó, azaz a közrendőrség részéről gyakran érték a lakosságot durva és ok nélküli zaklatások, támadások. Nem véletlen, hogy főkapitánysága utolsó éveiben — 1883—1885 — a korabeli élelap, a „Borsszem Jankó" gyakran tűzte tollhegyre a rendőri atrocitásokat, külön karikatúra-figurát teremtve a „Mihaszna András"nak titulált közrendőr személyében. A budapesti antiszemita zavargások (1883—1884) alatt különösen kiderültek a vezetés hiányosságai. Csak így volt elképzelhető, hogy a rendőrség először tétlenségével, majd otromba támadásával nem lecsillapította, hanem inkább szította a rendzavarást. Hanyagságait és túlkapásait egyaránt megelégelték és egy homályos pénzügyi manővere után először csak szabadságolták, majd félreállították. 1885 februárjában már Pekáry József rendőrtanácsos vezette ideiglenesen a fővárosi rendőrfőkapitányságot, majd rövidesen kinevezték helyére az új főkapitányt Török János személyében. A fővárosi rendőrség újonnan kinevezett főkapitánya igyekezett rendet teremteni a saját háza táján is. Ha pontatlanságot, felületességet tapasztalt, a kerületi rendőrkapitányokat is megrótta. Ez történt a VIII.—

IX. kerület rendőrkapitányával, Urs Nándorral is, aki az egyik börtönbüntetését töltő szocialistáról azt jelentette, hogy otthonában és munkahelyén is kifogástalan magaviseletet tanúsít. Most már a főkapitányság egyes osztá10