Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

II. FEJEZET KÁDÁR JÁNOS BÍRÁI ELŐTT

A csendőrnyomozókat értette ez alatt? Igen. Én továbbra is fenntartottam előbbi állításomat. Végül azt közölte velem Wayand, hogy őt nem lehet átejteni, ő a maga részéről el fog követni mindent. Még tett fel egy kérdést, hogy ha megtudnám, hogy a Márciusi Front nem a magyar nép érdekeit szolgálja, abbahagynám a politizálást? Igennel válaszoltam. Az alapeljárás során ezt így is vallotta először? így vallottam. Hogyan alakult ez később? Itt még két motívum volt. Azt kérdezte tőlem annak idején az előadó, hogy milyen kapcsolatban voltam a politikai rendőrséggel ezután. Semmi kapcsolatom nem volt, csak jelentkeznem kellett hetenként, azon kívül, ha haza akartam utazni a szüleimhez, engedélyt kellett kérnem. Ilyen alkalmakkor a rendőrségen tettek bizonyos megjegyzé­seket, pl. amikor egyszer Debrecenbe akartam utazni, azt kérdezték, hogy kinek az utasítására. Egy alkalommal, amikor engedélyt kértem hazautazásra, azt mondták, hogy majd értesítést kapok. Az értesítés után bementem a rendőrségre, ahol Wayand azt mondta, hogy nem érdemes nekem engedélyt adni, mert nem tartom be a ref. utasításokat. Sokan járnak hozzánk, biztos politikai tevékenységet folytatok. Előtte való vasárnap valóban nagy társaság volt nálunk. Többek között ott volt Jancsik Aranka is, aki elmondta, hogy egy detektív állandóan kerülgeti, adatokat próbál szerezni tőle. Én a rendőrségen azt válaszoltam Wayandnak, hogy a ref. nem tiltja meg, hogy az ember udvaroljon. Belefolytam én is a vitába, tippeket adtam. Ezen kívül Barla Szabó Ödöntől kaptam feladatokat. Ebben az időben Donath irányításával dolgoztam, illetve tanultam. Ő ismertette meg velem a mozgalmat. Ez volt konkrét tevékenységem. Lenin és Sztálin műveit olvasták ebben az időben? Főleg Marx és Engels műveit olvastuk. Nagyrészt Harasztitól kaptam ezeket a könyveket. Harasztival milyen kapcsolata volt? Haraszti Sándort Donath útján ismertem meg. 1938-ban, amikor felkerültünk Budapest­re, néhányszor találkoztunk a Dunán, kiránduláson, Mód Aladárral, Béki Ernővel. Mikor Pestre kerültem, akkor vált szorosabbá a kapcsolat. Lebukásom után, amikor állás nélkül voltam, akkor Haraszti támogatott az állásszerzésben, és gondoskodott a kosz­tomról. Ezen túl kaptam Harasztitól könyveket, és megbeszéltem vele kérdéseket. Ez a kapcsolat megmaradt közöttünk. Hogyan ítélte meg Ön Haraszti személyiségét? Úgy ítéltem meg Harasztit, mint aki komoly elméleti tudással rendelkezik, és előttem tekintély volt. Persze láttam emberi gyengeségeit, de nem tartottam ezek miatt rossz kommunistának. Hirtelen, túlzásokra hajlamos embernek ismertem meg már akkor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom