Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

II. FEJEZET KÁDÁR JÁNOS BÍRÁI ELŐTT

Hogy bántak maguk Válással és a többivel együtt a káderekkel? Én a magam részéről... Mert azt vallotta, hogy a munkáskádereket nem nyomták el. Mi volt ez a Válás? Munkás. Válás? Igen, én úgy tudom. A legjobbakat hallottam Válásról. - A magam jellemzésére azt tudom mondani, hogy én becstelen dolgot követtem el azzal, hogy nem vallottam be a pártnak ezeket a kérdéseket, elsősorban a fasiszta szervezetek kérdését. Tamási Lajost ismerte Ön? Tamásit? - A neve ismerős, de nem emlékszem rá. Érdekes, hogy nem ismeri. - A bíró elvtárs megkérdezte, hogy Önt megkérdezték-e, hogy ilyen régi horthysta szervezeteknek volt a tagja. Nem kérdeztek meg. Szóval itt éppúgy hazudik, mint amikor azt állította, hogy a párttagsága felülvizsgálatánál nem állított ki kérdőívet. Arról beszéljen, ha a rendőrségen valaki nem írt be valami lényeges adatot az önéletrajzá­ba, és erre önök rájöttek, mi volt a következménye? Elbocsátottuk. Ha pártag volt, pártfegyelmi elé állítottuk. Hogy tartotta összeegyeztethetőnek, hogy mint vezető, belügyminiszter-helyettes, elbo­csátott ezért embereket, és saját magára vonatkozóan nem tartotta érvényesnek? Igen, ez súlyos bűn volt. Nézze, persze azoknak a számára sem mentő körülmény, akiket maguk kitettek ezért. De szeretném, ha tovább fejtegetné, hogy jártak el mégis konkrét esetekben. Volt, hogy bíróság elé is vittek embereket, mert nem írták be az életrajzukba, hogy a horthysta rendőrségen teljesítettek szolgálatot, nem is nagy beosztásban, hanem egyszerű rendőrök voltak. Ilyesmiről nem tudok. Nem került minden ügy énhozzám. A Belügyminisztériumban az volt mindig, hogy Veres Jóska adott utasítást. Hát a kis ügyek hozzám nem jöttek. Csak a nagyobb ügyekkel foglalkoztam, mert nyakig voltam munkával. Hát éjfélekig sakkoztak. Az nem munka, ezt ne akarja elhitetni. Én nem úgy mondtam, hogy állandóan sakkoztunk éjfélekig, ez csak ritka esetben fordult elő, és főként akkor kezdődött, amikor az új belügyminisztériumba mentünk, 1949 végén. Önt itt az 1951-es vizsgálat során valami fizikai vagy lelki kényszer érte? Hosszú hónapokon keresztül vertek, talpaltak engem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom