Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA

Rákosi ekkor, május 6-án - meglehetősen körmönfontan, mintegy Moszkvát megszondázva - felvetette Andropovnak Révai és Kádár kizárását a pártból.

668 Andropov erre nem reagált, de jelentette Moszkvának.

669 Rákosi tehát pontosan felmérte, s helyzetelemzése kiváló volt, hogy megindult a küzdelem az utódlásért, s ebben Kádárnak jó esélyei voltak. 1956 kora nyarán tehát egyre döntőbbé vált az a kérdés, hogy a hatalomváltásra mikor kerül sor. Ha túl korán, akkor a „moszkovitáknak", mindenekelőtt Gerőnek van nagyobb esélye, ha viszont később, akkor befuthatnak Rákosi neveltjei, akár Hegedűs, akár Szálai. Rákosi szorult helyzetében is tisztában volt azzal, hogy bár Sztálin halála után lényegesen módosult a birodalom viszonya a csatlósállamokhoz,

670 de abban biztos lehetett, hogy az utód kérdéséről végső soron csak Moszkvában dönthetnek. A valóságos képlet ennél is sokkal bonyolultabb volt. Hiszen, bár sikerült Nagy Imrét nem pusztán a hatalomból, hanem a politikai közéletből is teljesen kiszorítani, de árnyéka ott lebegett minden döntés mögött. Nemcsak a bukása után kialakuló és egyre kezelhetetlenebb pártellenzék, hanem maga a közvélemény is benne látta bármiféle megújulás reményét. Most mégsem Nagy Imre, hanem az elégedetlenek ellen kérte Rákosi Moszkva segítségét, amikor felvetette Andropovnak, hogy „tekintettel a helyzet bonyolultságára, ő kész az SZKP vezetéséhez fordulni azzal a kéréssel, hogy küldje Magyarországra az elnökség egyik tagját azzal a céllal, hogy vegyen részt az MDP K V következő ülésének munkájában, de bizonytalan abban, tényleg célszerű-e ezt kérnie".

671 Végül megtette, s 1956. június 7-én - egy egész hétre - Budapestre érkezett Mihail Szuszlov személyében az SZKP Elnökségének egyik tagja. Szuszlov az SZKP Központi Bizottságának még Budapestről írt jelentésében megállapította, hogy „az elégedetlen kommunisták hangulatát a politikai bizottságban Kovács elvtárs, a politikai bizottságon kívül pedig Kádár elvtárs, a PB volt tagja juttatja kifejezésre. Az a benyomásom, hogy ezek az elvtársak a Rákosi elvtárs elleni támadásra akarták felhasználni a Farkas-ügy megvitatását." Szuszlov azonban rendet teremtett, s lebeszélte a politikai bizottság tagjait arról, hogy külön központi vezetőségi ülést hívjanak össze a Farkas-bizottság jelentésének megvitatására. Meggyőzte őket arról is, „hogy a küszöbönálló KV-ülésen első és fő kérdésként az új ötéves terv kérdése szerepeljen". A szovjet küldött úgy ítélte meg, a PB tagjai beérik azzal, hogy kizárják Farkast és megfosztják tábornoki rangjától, de nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy a központi vezetőség követelni fogja bírói felelősségre vonását is. Erre az esetre - megfelelő moszkvai jóváhagyás esetén - azt kívánta Rákosinak javasolni, PB akarata ellenére is annak tagjai közé választhatja Révait és Kádárt". Rákosi nagyon is tisztában volt azzal, hogy Kádár másodtitkárként egyértelműen utódjelültté lép elő. Végül „csak" az. addig betegállományban lévő Nagy Imre nyugdíjazására került sor a PB következő, május 1 l-i ülésén. 669 Mint láttuk, ott viszont nem voltak túl nagy bizalommal Révaiés Kádár iránt, amiben meghatározó szerepet játszott az. a tény, hogy korábban mindkettőjüket nacionalistaként, vagyis potenciálisan szovjetellenesként jellemezték a kijuttatott információk. 670 „Moszkva kerülni próbálta a nyílt és durva beavatkozásokat, megpróbált »vonz.o« lenni, afféle bölcs atya, akinek tekintélyét nem a szülői pofonok, a terror és a megfélemlítés, hanem a legidősebb és legtapasztaltabb, sok viszontagságon keresztülment, olykor még saját hibáin is okuló családtagnak (kötelezően) kijáró tisztelet és megbecsülés biztosítja." Rainer: Nagy I. 2. 196. p. 671 Andropov jelenti. 16. p,