A Grősz-per előkészítése 1951 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

II. FEJEZET DOKUMENTUMOK

Hévey László Fogdájában állandóan az elkövetkezendő tárgyalásról beszél. Úgy tudja ötöd­rangú vádlott lesz. Fél attól, hogy a tárgyaláson nem fog megfelelőképpen visel­kedni. Kihallgatásáról feldúltan tért vissza fogdájába, elmondja, hogy végleges jegyzőkönyvét vették fel. Továbbra is azt hangoztatja, hogy csak a kassai ügyé­től fél. 397 Általában nem tartja súlyosnak magára nézve azt, amit a tárgyaláson el kell mondania. Fogadkozik, hogy a tárgyaláson teljesen őszinte beismerő vallo­mást tesz, hogy sorsán enyhítsen. Általában nagyon izgatott hangulatban van. Ügyészi kihallgatásáról nagy örömmel tért vissza fogdájába. Úgy gondolja, hogy most már rövidesen átkerül az ügyészségre és rövidesen főtárgyalásra kerül sor. Reméli, hogy itt hozzátartozóival és védőügyvédjével beszélhet. Hangoztatja, hogy a mai nap általában „nagy felszabadulást" jelentett számára, megnyugodott, hogy 10-15 évi börtönbüntetést fog kapni. Úgy látja, hogy az ügyészi kihallgatá­son elég határozottan viselkedett, elhatározott szándéka, hogy a tárgyaláson őszinte vallomást tesz. Az utolsó szó jogán azt akarja kérni, hogy ne ítéljék halál­ra. Ezt őszinte töredelmes vallomásával akarja kiérdemelni. Pongrácz Alajos Fogdájában elmondja, hogy végleges jegyzőkönyvéből a Felnyák-Tátrai­ügyet 398 kihagyták, mert ez „propagandalehetőség" lett volna az amerikaiak számára. Ezzel szemben valuta ügyei élesebben vannak felvéve, ezt ő sérelem­nek tartja, de hajlandó a tárgyaláson a jegyzőkönyv szerint vallani. Ügyészi kihallgatására vonatkozóan elmondotta, hogy az egész rövid ideig tar­tott, összefoglaló jegyzőkönyvét mutatta be neki az ügyész, ő teljes mértékben elismerte [a] jegyzőkönyvet. A tárgyalással kapcsolatban elismerte, illetve kije­lentette, hogy a leghatározottabban kíván vallani a jegyzőkönyve szerint. Túl van azon a ponton - jelenti ki Pongrácz -, hogy azon gondolkozzon, mit fognak szólni az amerikaiak. Ezután felkéri cellatársát, hogy kiszabadulása után szá­moljon be az USA-követségen, hogy ő kényszerhelyzetben vall - mert a főtár­gyaláson tanúsítandó határozott magatartásából esetleg az amerikaiak arra kö­vetkeztetnének, hogy „elpártolt tőlük". Endrédy Vendel Kihallgatásáról azzal tért vissza fogdájába, úgy látja, hogy előadója meg volt elégedve a feltett kérdésekre adott válaszaival. Kijelenti, hogy szóról szóra meg fogja tanulni a jegyzőkönyvét, mert úgy látja, előadója rossz néven veszi egyes szavak kihagyását. Azért akarja szóról szóra megtanulni, hogy válaszai termé­szetesnek tűnjenek, mert a jegyzőkönyvben foglaltak „nincsenek sem a fejében, Hévey László ellen vádként fogalmazták meg, hogy a két világháború között a Vkf/2. szolgálatában állt és kassai tanársága idején több kommunistát is „besúgása" nyomán tartóztattak le. Vö. Grősz József és társai bűnpere. Bp., 1951, 66. p. 398 A Felnyák-Tátrai-ügyre vonatkozóan egyelőre semmilyen adat nem került elő a levéltárakban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom