A Grősz-per előkészítése 1951 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

II. FEJEZET DOKUMENTUMOK

sem a markában, sem a szívében" hangoztatja Endrédy. Ügyészi kihallgatása előtt kijelentette, hogy nyugodt, a jegyzőkönyvhöz fogja magát tartani. Kihallgatása alkalmával láthatóan örült, hogy ügye befejezéséhez közeledik. Ügyészi kihallgatásáról elmondja, hogy ott bűnösségét beismerte. Megismétel­te a vallomását. Szerinte nyugodtan viselkedett, nem volt elfogódott. Örül az ügyészi kihallgatásnak, mert ez a tárgyalás közelségét jelenti. Szeretné társai­nak tevékenységét magára vállalni, hogy helyzetüket mentse. Hagyó-Kovács Gyula Megkönnyebbülve tért vissza fogdájába, mert jegyzőkönyvébe nép ellenségével kapcsolatban több rész kimaradt. A tárgyalással kapcsolatban kijelenti, hogy azt tulajdonképpen az ÁVH rendezi meg „ezért legjobb mindenben úgy cselekedni, ahogy ők elrendeli[k], jobban fog járni". Problémája, hogy „ne maradjon ki a tárgyalásból". Ügyvédet nem akar fogadni, a védőbeszédet és felszólalását elő­adójával fogja megbeszélni. Kihallgatása során összefoglaló jegyzőkönyvében kifogásolta, hogy népellenes tevékenysége túl élesen lett felvéve. Később az ezredes bajtárshoz kért kihallga­tást, 399 hogy az általa kifogásolt részt ne kelljen a tárgyaláson elmondani. Meg­törten, idegesen távozott. Ügyészi kihallgatásáról komolyan, elgondolkozva tért vissza fogdájába. El­mondta, hogy az ügyész előtt fenntartotta vallomását részleteiben is. Az eddigi vitás kérdésekbe is belenyugodott. Csellár István Jenő Kihallgatásáról kissé izgatottan tért vissza cellájába, mert kihallgatásán jelen volt az ezredes bajtárs is. 400 Későbbi kihallgatásáról megnyugodva tért vissza. Örül, hogy végleges jegyzőkönyvet írt alá. Elmondotta, hogy a P. Vezér által meggyil­kolt szovjet katona holttestének áthelyezéséről már régebben tudomása volt. Ügyészi kihallgatásáról kissé izgatottan tért vissza fogdájába. Optimista kedvű. Elmondja, hogy izgatottsága mellett elég határozott viselkedést tanúsított. Csel­lárról az a benyomása, hogy a tárgyalás folyamán fenntartja vallomását, hogy sorsán enyhítsen. Vezér Ferenc Kihallgatásáról cinikus magatartással tért vissza fogdájába. Úgy látja, halálos íté­letet fog kapni. A szembesítésnél tanúsított provokációjára kijelenti, hogy „idő előtt szólta el magát a tárgyalás közönsége előtt lett volna értelme a dolognak". 399 Hagyó-Kovács Gyulát Paulik Imre főhadnagy hallgatta ki. A szöveg esetleg Juhász László államvé­delmi ezredesre, a Vizsgálati Főosztály vezetőjére vonatkozhat. 400 Ua.

Next

/
Oldalképek
Tartalom