A Grősz-per előkészítése 1951 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

II. FEJEZET DOKUMENTUMOK

Javasoljuk tehát, hogy Grősz és társai a perben igenis vádlottak legyenek, tartóztassuk le őket. Ennek előfeltétele azonban a komoly bizonyító anyag. Ha nincs elég bizonyíték, vagy ha a bizonyítékok túl közvetettek, akkor helyesebb háziőrizetbe venni, internálni őket, és így lehetetlenné tenni püspöki funkcióik gyakorlását. Mérlegelni kell, hogy nem kell-e egyikkel szemben ezt, a másikkal szemben a másik eljárást alkalmazni. 10. A kegyúri kérdés rendezése. Rövidre [sic!] a per és az ítélet után, vagy a minisztertanácsi rendelettel, vagy az Elnöki Tanács által kiadott törvényerejű rendelettel szabályozni kell az állami ellenőrzést az egyház fölött. Indokolni ezt azzal kell, hogy ez a szabályozás az állam és az egyház békéjét szolgálja és célja: megakadályozni az egyház kihasználását államellenes célokra. Miután az egyház és az állam normális, békés viszonyát sem a Vatikánnal, sem pedig a magyar püspöki karral megegyezés útján nem lehetett elérni, az államnak magának kell intézkednie, szem előtt tartva az állam és az egyház érdekeit egyaránt. A szabályozás alapja és lényege: az ősi főkegyúri jog alkalmazása a mai viszonyokra. Nem célszerű a régi kegyúri jog egyszerű felelevenítése és átruházása azokra a helyi tanácsokra, amelyeknek területén régi kegyúri plébániák vannak, mert ezzel a módszerrel egységes, az egész országra szóló rendezés nem érhető el. (A kegyúri plébániák a plébániáknak körülbelül csak felét ölelik fel, a kegyúr és a püspök viszonya és hatásköre különbözik aszerint, hogy állami, közületi vagy magán kegyuraságról van szó stb.) Ezért a régi kegyúri jog felelevenítése helyett a rendeletnek hivatkozni kell arra, hogy a kegyúri jog lényegében mindig az állami hatóságok ellenőrzési jogát jelentette az egyháznak egyébként érintetlen belső önkormányzata fölött, és ki kell mondania, hogy a népköztársaság megfelelő szervei útján (ÁEH, tanácsok), ezzel a jogával él. Tehát állami hozzájárulás nélkül papot, püspököt sem eltávolítani, sem kinevezni, vagy beiktatni nem szabad. Az egyházi hatóság nevezi ki továbbra is a papokat, de csak állami jóváhagyással. Ha nincs egyetértés, az egyházi élet folytonossága és zavartalansága érdekében az államnak joga van, hogy maga intézkedjék. Az államellenes, vagy hivatásukat nem teljesítő papokat az egyházi hatóság köteles eltávolítani. Ha nem intézkedik, az állam maga jár el. Hogy ez a rendszabály ne váltson ki bizonytalanságot és nyugtalanságot az alsópapságban, ki kell mondani a rendeletben, hogy az a pap, aki letette az esküt az alkotmányra és működésében a népköztársaság törvényeit tartja szem előtt, olyannak számít, mint akinek papi kinevezéséhez az állam hozzájárult. A szerzetesekből világi papokká átminősülőkre ez ne vonatkozzék: ezekre nézve abba kell hagyni a püspökökkel való alkudozást és legfeljebb 300^100-at kell világi papként átvenni, egyéni megvizsgálás alapján. A rendelet külön mondja ki, hogy püspöki, segédpüspöki (akár utódlási joggal, akár anélkül), helynöki kinevezésekhez is előzetes állami hozzájárulás szükséges. Azok a püspökök, segédpüspökök, érseki helynökök stb., akiket 1948. január elseje óta helyeztek funkcióikba, tartoznak ezt záros határidőn belül az ÁEH-nél bejelenteni, és kikérni az állami jóváhagyást. Az állam esetenként bírálja el, megadja-e ezt