A Grősz-per előkészítése 1951 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

II. FEJEZET DOKUMENTUMOK

Grősz a Bozsik által készített kormánylistát jóváhagyta, csupán azzal kapcsolatban voltak aggályai, hogy a közvéleményt figyelembe véve helyes-e, ha egy pap, Bozsik hajtja végre miniszterelnökként a „rendszerváltozást követő kényes feladatokat". Grősz 1950. július 5-én Serer 61 USA-követségi titkár Gyomlay László volt gimná­ziumi tanár útján közvetített kérésének eleget téve két példányban aláírt egy nyilatko­zatot, mely szerint vállalja „rendszerváltozás után" az államfői tisztséget. 1950 nyarán Grősz egy kézzel írott megbízólevelet adott Gyomlaynak, melyben feljogosította, hogy nevében tárgyaljon az amerikai diplomatákkal. Ugyancsak 1950 nyarán tárgyalásokat folytatott Payr Hugó volt képviselővel ar­ról, hogy Friedrich István volt ellenforradalmi miniszterelnököt neveznék ki ismét miniszterelnöknek. Payr és Friedrich - a Grősszel való megállapodás alapján - egy esküszöveget dolgoztak ki, melyben „a miniszterelnök fogadalmat tesz az államfő­nek a királyság visszaállítására és az egyház jogainak mindenekelőtt való figyelem­bevételére". Grősz vállalta, hogy ennek a szövegnek az alapján „még a rendszerválto­zás előtt" felesketi Friedrichet miniszterelnökként. Erre azonban a közbejött őrizetbe vételek miatt már nem került sor. Grősz érsek mindezeket a tárgyalásait kb. egy időben folytatta azokkal a tárgyalá­sokkal, melyeket a népköztársaság kormányával a katolikus egyház nevében, az ál­lam és egyház közötti megegyezést megelőzően folytatott. Az állam és egyház között létrejött megegyezés után alig egy hónappal - 1950 ok­tóberében - Grősz egy újabb nyilatkozatot adott az USA-követségének az államfői tisztség elvállalásáról és egyben kérte a Marschall-terv Magyarországra való kiter­jesztését. Ebben a nyilatkozatában írásban kinevezte az összeesküvés négy tagját „minisztereknek". Páter Vezér Ferenc pálos szerzetes és kulák csoportja által 1944 és 1945-ben szov­jet katonák ellen elkövetett gyilkosságok ügyében folytatott vizsgálat során megálla­pítottuk, hogy Grősz József tudomással bírt a bűncselekményekről. Segítséget nyúj­tott egyházmegyéjében Vezér Ferenc bújtatásához. Engedélyt adott arra, hogy Vezér hamis iratokkal egyházmegyéjében papi funkciókat teljesítsen. Történeti Hivatal V-105752/1. Grősz József és társai. 29-34. p. Gépelt jelentés másodpéldánya. 61 Helyesen: Sherer.

Next

/
Oldalképek
Tartalom