Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953 - Párhuzamos Archívum (Budapest, 2000)
II. FEJEZET LÁSZLÓ ISTVÁN 1951. ÉS 1953. ÉVI JELENTÉSEI
A napokban megfigyelem, hogy milyen a Perlaki „szabadságolásával" kapcsolatos hangulat a ferences templom környékén. Ma (hétfőn) reggel azt tapasztaltam, hogy a gyóntatószékben erről nem nyilatkoznak akkor sem, ha a gyónó megfelelő formában kihozza, mint lelki válságának okát. A gyóntató nem reagált erre. 26 8. 1953. január 18-i jelentés JANUÁR 18. Lerakandó, feldolgozva 7 Először Bády Ferenc Szent Margit2 * beszédéről óhajtok megemlékezni. A margitszigeti templom mélyen bent van a szigeten. Autóbusz csak 20 percenként indul, egy-egy járat akkor is kimarad. Gyalog elég messze van. Pestről nem jöttek csoportosan, de a kisebb méretű templom így is megtelt, ha nem is zsúfolásig. Sok volt az idős asszony és idős férfi. Rajtuk kívül 5-6 fiatal pár tért be. A távozáskor úgy találtam, hogy legtöbbjük margitszigeti. Én a szigeti autóbusz-megállónál találkoztam egy idősebb asszonnyal. Felvilágosítást kértem tőle, majd gyalog mentem vele a templomba. Ö is oda igyekezett. Részt vett a csütörtöki és pénteki ájtatosságon is. Sokan voltak - mondta -, de még többen is lehettek volna. Dicsérte Bády apát beszédét, amely sok jó katolikust „megsiratott". Ezzel nem mondott semmit, mivel a templomi s^entasszonyokat a legsületlenebb prédikáció is könnyekre fakasztja. Később arról beszélt, hogy milyen kicsinyek a munkabérek s hogy milyen nagy távolságra kell a dolgozóknak munkahelyükre utazniuk. Azt mondta: mindenfelé nagy az elégedetlenség, várják a január 20-át, 29 és várják a már sokáig nem késhető változást. Bádyról megjegyezte, hogy nagyon rossz hír előzte meg: azt mondták, hogy igen erős békepap. S nagyon örültek, hogy a margitszigetiek egészen megnyugtató beszédet hallottak tőle: csütörtökön is, pénteken is nagyon az evangélium szerint beszélt. Nem politizált. 26 László István utólag illesztette ezt a részt jelentéséhez. 27 Szerényi Sándor utólagos bejegyzése. Valószínűleg arra vonatkozik, hogy Szerényi Sándor fővárosi egyházügyi megbízott felhasználta, feldolgozta László István jelentését. 2K Szent Margit ( 1242-1271) IV. Béla leánya. Szülei 1246-ban beadták a veszprémi Domonkos-rendi apácákhoz. Amikor IV. Béla Szűz Mária tiszteletére a Nyulak-szigetén új kolostort épített, azt is Domonkos-rendi apácák vezetésére bízta, és ! 254-ben odavitette leányát is. Rendkívül önsanyargató életét legendája nagy részletességgel mutatja be. Öccse, V. István király, X. Gergely pápától már 1272-ben kérte húga szentté avattatását, de arra csak 1943-ban került sor. Egyházi ünnepe: január 18. 29 Az 1952. november 4-én megtartott amerikai elnökválasztáson a republikánus Dwinght D. Eiscnhowert (1890-1961) választották meg az Amerikai Egyesült Államok 34. elnökévé. Hivatalát 1953. január 20-án foglalta el.