Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953 - Párhuzamos Archívum (Budapest, 2000)
II. FEJEZET LÁSZLÓ ISTVÁN 1951. ÉS 1953. ÉVI JELENTÉSEI
így volt ez szombaton is. Bády Árpád-házi Szent Erzsébet példáját jellemezte, majd rátért arra, hogy milyen legyen ma a jó katolikus bátorsága. Legyen következetes hite megvallásában, kövesse Isten és az egyház parancsait, és ezek igazítsák, irányítsák az élet minden változatában. A mindenáron való hösködésre nincs szükség. Aki oroszlánketrecben van, az ne tépdesse állandóan az oroszlánok bajuszát, ilyesmit nem parancsol az egyház. De követni kell az egyházat mindenben, megszakítás nélkül, ingadozás nélkül. Nem katolikus magatartás azoké, akik azt mondják: eddig a pontig követem az egyházat, a továbbiakra vonatkozó parancsok már nem érdekelnek. Az egyházat nem lehetett félig követni, az egyházat egészen - teljes lélekkel, minden erővel - követni kell. Hitünk megvallásában, hitünk igazságainak hirdetésében, az egyházunk parancsainak teljesítésében a szentek példái lelkesítenek bennünket. így alakult Bády Ferenc beszéde. Helyenként szinte klerikális-reakciós megnyilatkozás lett volna, ha világosabbá teszi, jobban kifejti, konkretizálja mondanivalóit. Pl. megmondja, hogy a félkatolikusok meddig követik az egyházat, s hol van az a határ, amin túl nem akarják követni, de amin túl szintén követni kell az egyházat. Vagy megmondja - esetleg csak futólag jelzi vagy sejteti -, hogy kikre, mire vonatkozik az oroszlánketrec példája. Vagy - szokása szerint - beilleszthetett volna beszédébe olyat, amit ismételni szokott. A céltalan hősködés, a túlzás jellemzésére az oroszlánketrecre történt hivatkozásokon kívül említhette volna régi megjegyzését: az is túlzás, ha valaki különbséget tesz békepapok és nem békepapok közt az előbbiek rovására. Ha valaki mindjárt ennek a megkülönböztetésnek alapján ítél. Bády most semmi ilyen alkalmat vagy lehetőséget nem használt fel. Csak a hit megvallásának, megtartásának folytonosságát, megszakítás nélküli, hiány és ingadozás nélküli feltétlen kötelességét hangsúlyozta. Nem konkretizálta beszéde irányvonalát. De beszéde nem volt demokratikus megnyilatkozás így sem. Bádynak ellenszenvvel kell megküzdenie. Ez sokszor megnyilatkozik. Viszont a szereplése egyre fokozódik. Talán ezért tartotta szükségesnek vagy megengedhetőnek ezt a kitérést, engedményt a „hívek" tetszésének. Azt nem tartom valószínűnek, hogy szakított volna eddigi magatartásával. Persze, a jelen voltak nem erre gondoltak. Egyik fiatal pár várt az autóbusz-megállónál. De nem arra a buszra ültek fel, amelyiken én megkezdtem a visszautazást. Ok a Nagyszálló felé induló autóbuszra ültek. Nevetgéltek: „No, Bády »vörös apát« is behódolt szépen. Érzi január 20-ának, Eisenhower napjának közeledtét. Tegnapi beszédén is meglátszott ez a fordulat." 2. Pénteken este benéztem 6 óra után a volt Domonkos-templomba. Tudtam, hogy Zsidai nevü káplán ebben az időben tartja a templomi hitoktatást. Egyik mellékoltártól beszélt. A mellékoltár elkülönülő fülkéjében asszonyok ültek vagy 20-an. Harminc vagy később 36-40 gyerek hallgatta a bibliaórát. Zsidai - ahogy a hitoktatók szokták - félig olvasta könyvből a Jézus elfogatásáról szóló részt. Végül röviden elismételte s az elmúlt hetivel hozta kapcsolatba a bibliaanyagot. Egy idős szentasszonytól kérdeztem meg, hogy ki ez a szépen magyarázó főtisztelendő úr. „Zsidai főtisztc-