Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

I. FEJEZET BEVEZETÉS

hoz. Következetesen kitartott a hungarizmus igazába vetett hite mellett, és meg nem értett prófétaként sértődötten reagált a vádakra.

155 Megegyezett viszont Imrédy álláspontja Bárdossyéval és Szálasiéval abban, hogy bár politikai felelősségét elismerte, ő is határozottan elutasította, hogy bűnösnek érezze és vallja magát, a büntetőjogi felelősséget ő sem vállalta. Bárdossy val azonos módon Imrédy sem ismerte el ügyében a népbíróság illetékességét, hivatkozva az 1848:111. tc. 32-35. §-aira. Ennek értelmében a minisztereket csak az országgyűlés vonhatja felelősségre. Sulyok Dezső népügyész azonban nyomatékos jogi érvekkel bizonyította be, hogy a népbírósági rendeletek, amelyeket az 1945:VII. tc. 1945 szeptemberében törvényerőre emelt, a volt kormánytagok esetében is hatályosak.

156 Sem Imrédy, sem Bárdossy - holott jogvégzett emberek voltak - nem hivatkoztak a „nulluni crimen sine lege, nulla poena sine lege" (nincsen bűncselekmény törvény nélkül, nincsen büntetőjogi büntetés törvény nélkül) elvére. Tehát a törvény visszaható erejének alkalmazását nem kifogásolták.

157 A vád és a védelem - utóbbiban a per jellege következtében Imrédyé, s nem a hivatalból kirendelt védőé volt a főszerep - az 1945. november 14-21. között lezajlott népbírósági főtárgyaláson ütközött meg egymással. Az eljárás mindvégig higgadt és tárgyszerű légkörben zajlott. Egyszer sem került sor kínos, személyeskedő szóváltásra a tanácselnök és a vádlott között, ahogyan ez a Bárdossy-per és a Száíasi-per tárgyalásán megtörtént. Szálasit 1945. november 19-én hallgatták ki Imrédy ügyében. Cellájába visszatérve naplójegyzetében megállapította Dr. Nagy Károlyról: „Ugyancsak nagy a különbség a Bárdossy tárgyalást vezető bíró ( Dr. Major Ákos -S. P.) és e között a bíró között. Igen szépen vezeti, szaktudása és alaki tudása kétségtelen, nyugodt a tárgyalás menete."

15 Imrédy maga is köszönetet mondott „...a népbíróságnak, legfőképpen pedig az elnök úrnak, hogy lehetővé tette ennek a pernek szenvedélytől mentes tárgyalását".

159 A tárgyaláson, ahogyan a jelen kiadványban közölt jegyzőkönyvben olvasható, sok tanút hallgattak ki, és számos dokumentumot terjesztettek elő bizonyíték gyanánt. Azóta persze még sok irat került elő, különösen magyar és német levéltárak mélyéről, amelyek igazolták a vád legtöbb tételét. A népbíróság 1945. november 23-án Imrédy Bélát bűnösnek mondotta ki, és főKarsai Elek-Karsai László: A Szálasi-per. Budapest, 1988, Reform Lap és Könyvkiadó. Különösen 31., 44., 657. skk. 156 Lásd jelen kiadvány II. fejezet 8. sz. dokumentum, 7. tárgyalási nap, 396. p. - Az 1945:VII. tc.-t lásd Magyar Köztársaság Törvénytára 1945-1946. évi törvények. 157 A visszaható erő problematikájáról lásd Berend: i. m. 244. skk., valamint Lukács: i. m. 207. skk. Az emigrációban Zsitvay Tibor volt igazságügyminiszter így vélekedett a kérdésről: „Álláspontom szerint sem kormányhoz, sem pártokhoz való tartozás nem jelenthettek felmentést azon cselekmények alól, amelyek akár a természetjog elveibe, akár az Egyesült Nemzetek közgyűlése által elfogadott emberi jogokba ütköztek, még akkor is, ha azok tételes jog szerint nem voltak büntetendők." (Ráday Gyűjtemény. K 1. 849. Zsitvay-kézirat I. kötet 83. p.) 158 Zinner-Róna: i. m. II. kötet. 271. p. 159 Lásd jelen kiadvány II. fejezet 8. sz. dokumentum, 7. tárgyalási nap 412. p.