Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

I. FEJEZET BEVEZETÉS

mind az utókor számára. Önmagát elsősorban mint reformert állította be, akit egész pályafutása során minden cselekedetében a magyar társadalom korszerűsítésének, a feudális örökség felszámolásának, a nép felemelésének, egy új közösségi és népi életforma megteremtésének eszménye vezérelt. Nem volt idegen tőle, úgymond, a szocializmus sem, de ezt a nemzetközi kötöttségű és a hazai viszonyok között különben is gyenge baloldaltól eltérően, összhangba kívánta hozni a nemzeti eszmével. A nemzetiszocializmust a nyilasoktól eltérően józan taktikával, alkotmányos eszközökkel akarta megvalósítani. Pártjának tehát mérséklő, kiegyenlítő, a konzervatív kormánypárt és a radikális szélsőjobb között lévő vákuumot kitöltő szerepet szánt. A zsidótörvényeket a reformpolitika részeként a társadalmi egyensúly helyreállítása eszközének tekintette. Elismerte, hogy a zsidóságot kirekesztette a magyar nemzettestből, nem felekezetnek, hanem idegen és a magyarságot minden tekintetben, gazdaságilag, szellemileg és biológiailag egyaránt veszélyeztető fajnak ítélte. Egészen más volt a viszonya a németséghez, amellyel az együttélést előnyösnek tartotta. Külpolitikai szemléletét 1938 őszétől meghatározta a németbarátság, amelyet geográfiai adottságokkal, gazdasági szükségszerűséggel, a területi revízió érdekeivel és a nemzetközi körülményekkel indokolt. Imrédy védekezési módszerének szerves részét képezte a devalváció, a kicsinyítés. Egyes lépéseinek, valamint cikkeinek és beszédeinek jelentőségét, hatását a valóságosnál csekélyebbnek, ártalmatlanabbnak tüntette fel. Ugyancsak gyakran kísérletezett a folyamatok tördelésével, a koherens irányba tartó vonalak szétválasztásával. Rendre cáfolta az összefüggéseket tettei, kijelentései és a magyar bel- és külpolitikában bekövetkezett, az ország sorsát kedvezőtlenül befolyásoló fejlemények között. Igyekezett szétdarabolni a vádanyagban egységesnek bemutatott folyamatokat, tagadta, hogy a háború okozta pusztulás, emberekben és anyagi javakban elszenvedett károk az általa folytatott, illetve elősegített politika következményei volnának. Imrédy Béla hajlandó volt elismerni, hogy elkövetett számítási hibákat, különösen a nemzetközi erőviszonyok megítélésében, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy az események nem őt igazolták. Belátta, hogy mulasztások terhelik, és fájlalta is a történteket. Több ízben hangoztatta, hogy a tévedések vállalása és a bánkódás nem mentesíti őt a felelősség alól, mindazért, amit tett és mondott, nem kívánja az ódiumot elhárítani magáról. E tekintetben viselkedése különbözött - a hasonló nagyságrendű vádlottakéval egybevetve - mind Bárdossy László, mind Szálasi Ferenc magatartásától. Bárdossy a politikai felelősségét sem ismerte el. Önmagát a felgyülemlett indulatok és keserűségek levezetésére kiszemelt áldozatnak tekintette, mintegy bűnbaknak, akinek feláldozása módot nyújt arra, „... hogy a lélek megkönnyebbüljön, ... hogy a fájdalmából felocsúdó lélek visszataláljon a nemzet egységéhez".

154 Szálasi pedig rögeszmésen ragaszkodott népbírósági pere során is nemzetvezetői elhivatottságá154 Bárdossy László a népbíróság előtt. Sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányt írta, magyarázó jegyzetekkel ellátta Pritz Pál. Budapest, 1991, Maecenas Könyvkiadó. 237. p.