Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

III. FEJEZET DOKUMENTUMOK IMRÉDY BÉLA POLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

egészséges irányban keressék a fejlődést. A múltban egymás mellett éltek az emberek, alig törődtek egymással, alig törődtek azokkal a magasabbrendü közösségekkel, amelyekbe beletartoztak. A rendszer megbukott, az eredmény, amibe a liberalizmus korszaka torkollott, nem fér össze az emberi lélekben égő igazságérzettel, s az anarchia szélére sodorta a fehér ember világát. Megtanultuk saját kárunkon, hogy a társadalmi élethez rend, igazságos rend kell; a szétfolyó szabadosság helyett a kötelesség szabályozó erejére vágyik a mai kor gyermeke. A formátlanság után formákra, a fegyelmetlenség után fegyelemre. Nem a zsarnok börtönére, hanem a vérünkből, lelkünkből vétetett vezetők által nagyvonalúan megrajzolt keretekbe való szabad beilleszkedésre. Tekintélyre, amely a bizalom megingathatatlan talaján nyugszik és szabadságra, amelyet a testvér szabadsága iránti tisztelet és bölcs mértékletessége tart meg hajtóerőnek. Az élet legmélyebb tartalmát keresi, a tekintély és a szabadság szerves egybehangolását, a legmagasabb rendű közösség, a nemzet élettörvényei által parancsolt formákba öntve. Fasiszta reakció - ezzel vádolt minket a baloldali felforgató frazeológia, mintha tőkések és technikai vezetők ügyes trükkjéről lenne szó. Nos hát vegyék tudomásul a tőke szabta a liberális világ törvényét és a profit volt a cél. Most a tőke, a tegnap munkájának és takarékosságának ez a gyümölcse lekerül a trónról, beáll a munkába, hogy milliók boldogulásának eszköze legyen. A technika pedig nem fajul technokráciává, hanem akárcsak a tőke, szervesen beilleszkedik az őt megillető helyen, a nemzeti közérdek sáfárjainak irányítása alatt tervszerűen összeműködő gazdasági gépezetbe. Győzelem vagy halál - a kényelem légkörében elpuhult polgár füleinek ellenszenves hangzású ez a jelmondatunk. E világú törvény, hogy ingyen nem adnak semmit, a győzelmet meg éppen nem. A győzelemhez küzdeni kell, áldozni, izzadni, verekedni, vérezni kell, sőt halni is kell tudni, de becsülettel szép halált halni. Ingyen, küzdelem nélkül csak a becstelen halál várhat ránk, a polgárra is, az elfajzott puha polgárra is. Gyermeteg lélek tetszeleghet csak abban a hitben, hogy bölcselkedő, nagyképű kétkedéssel, angolbarát szólamokkal és népfrontos cimborák gyűjtésével valaki is megmenthetné attól a sorstól, amelyet a végzet ránk zúdítana, ha ölhetett kezekkel várnók sorsunk beteljesedésén Küzdelem, dacolás a veszéllyel, harc, ma csak ez a gondolat füthet minden hazáját féltő embert. Magyar honvéd, aki a Don fehér poklában becsülettel vívta egyenlőtlen harcát a korszerűen felelevenedett Dzsingisz káni keleti áradattal szemben, s aki nem is olyan régen a Kárpátok ormáról a hegység lábáig kergette vissza a szent határhágónk felé előtörő vörös élcsapatokat, nem csak érzi, hanem éli is azt a legfőbb magyar kötelességét, amit ez az egy rövid szó fejez ki, hogy: Harc. Őt biztatni, őt tanítani, őt fűteni nem kell. Tragikus fordulatok érték nemzetünket, sorsa majdnem mindig az egyenlőtlen küzdelem vállalása volt, az erők, amelyek rátörtek sokszorosan felülmúlták a maroknyi magyarság népi állományát és erőforrásait. De egyet mindig megőrzött, a makulátlan tiszta, katonai becsületet! A győzelem pálmáját a sors szeszélye gyakran érdemteleneknek juttatja, de a jó hírnevet és a becsületet csak megszolgálni lehet. És mi magyarok méltán büszkék lehetünk Mohács és Trianon után is harci múltunkra, mert a becsület megmarad, a hadsereg számára ez