Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

III. FEJEZET DOKUMENTUMOK IMRÉDY BÉLA POLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

a legbiztosabb talaj, amelyen állva ki lehet verekedni a sorscsapások jóvátételét. Nem szül nyulat Nubia párduca, 116 a költő igaz szavát a keleti arcvonal ezernyi bajtársának kiontott vére tanúsítja. Ragyogóan lendületes támadásokkal szerzett kedvező védel­mi állásokban áll őrt Kolomea táján, 117 az első világháborúból sokunk előtt jól ismert terepen, a háború annyi éve után is friss, töretlen harci kedvű, korszerűen felszerelt magyar honvédségünk. Nap mint nap születnek új hőstettek, kelnek útra vérrel írt le­gendák fiúkról, apákról, férjekről, hogy egy fehér tanyai házban, gyárkémények ár­nyékában meghúzódó munkáslakásban, a városi kőrengetegek bérlakásaiban, eszten­dők, talán nemzedékek múltán is emlékezzenek a család hőséről, haláltosztó és önvérét áldozó cselekedetéről, amellyel részesévé vált a nemzet megmentésének. A férfivért beissza a keleti gránic 118 szomjas földje, az enyészet törvénye elporlasztja a kihűlt tetemet, otthon a hitves, a gyermek, az anya szemében elapad a könny áradata, az idő megszépítő messzesége a fájdalmat büszkeséggé, a veszteséget erkölcsi érté­kek soha ki nem apadó forrásává varázsolja. A háború és halál hatalmas pörölye, azt hisszük, tör, zúz, amikor lecsap, pedig ko­vácsol, egybekovácsol családokat, nemzeteket. Édes dicsőség a hazáért halni - tanul­tuk a latin iskolában, de csak most értjük meg két világháború hősi halottainak bi­zonyságtételében. Nagy dolgok vérben születnek, eggyé és naggyá véráldozat for­rasztja össze a nemzeteket. A seb, amit egy család a becsület mezején szenvedett, új és erősebb szálakat fűz az áldozatot kérő nemzet és az áldozatot hozó család között. A nemzedékek során mennél több sarjat áldoz egy család a becsület mezején, annál el­téphetetlencbb a kötelék, amely a nemzet ügyéhez füzi. Ezért ne féljen egyetlen nem­zet sem azoktól az időktől, amikor fiai sokaságának vállalnia kell az áldozat teljessé­gét. A megpróbáltatások hiánya elpuhít, és észrevétlenül, halkan lealjasít egy nem­zetet. A Gondviselés kegyétől nem azt kell kérnünk, hogy kíméljen meg minket a próbatételektől, hanem azt, hogy tegyen erőssé minket, hogy fölébe tudjunk kereked­ni a megpróbáltatásoknak. Mindezt tudja a magyar honvéd, mindez megíratlanul, kimondatlanul ösztönös megérzés formájában ott él a lelkében. Minél nagyobb a fenyegetés, annál határozot­tabb és céltudatosabb benne a helytállás akarata. Erejét felfokozza a hazai föld közel­sége. Gyorsabban gyógyulnak a sebek, és a vérveszteségtől elernyedt karokba sebe­sebben tér vissza az erő, hogy a határok védelmére megragadja a fegyvert. Eddigelé is tisztelték a magyar katona virtusát, de vegye tudomásul ország, világ, hogy ez a virtus még félelmetesebbé nő, ha ellenség akarná lábát tenni hazai földre és akkor tudom, leomlik minden választófal front és otthon között, és elülnek az itthoni csetepaték is. De miért kell mindig megvárnunk, míg a sors a legközvetlenebb ve­szélyt hozza ránk, miért nem tud front és otthon lélekben, szellemben, felforgatásban 116 A verssor pontosan: „S nem szül gyáva nyulat Núbia párduca." Berzsenyi Dániel: A felkölt nemes­séghez (1797). 11 1944. április 17-30. között az 1. magyar hadsereg támadása részleges és átmeneti sikerekkel járt a Kárpátok és a Dnyeszter-Prut folyók közötti térségben, Kolomea és Sztanyiszláv irányába. 118 Határ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom